DVTK: felcsúti védő a kilencedik érkező ezen a nyáron

Bokros Szilárd kölcsönben Diósgyőrben folytatja – írta meg a miskolci klub hivatalos honlapja. A 21 éves bal oldali védő és védekező középpályás poszton is bevethető játékos egy évre kölcsönbe érkezik Felcsútról.

Bokros Szilárd az idény végéig Miskolcon futballozik majd (Fotó: dvtk.eu)

 

Hirdetés

 

Bokros Monoron kezdett futballozni, 11 évesen igazolt Felcsútra. A korosztályos válogatott labdarúgó 2018. augusztusában mutatkozott be az élvonalban, amelyben eddig kilenc alkalommal lépett pályára – írja az NB II-be süllyedő klub új játékosáról a dvtk.eu.

Örülök, hogy az előttünk álló bajnokságban a DVTK-ban játszhatok, az első benyomások nagyon pozitívak” – idézte a klubhonlap Bokrost, aki kijelentette, a bajnoki címért igazolt Miskolcra.  

A bekk már a kilencedik játékos, akit a nyári átigazolási időszakban bejelent a DVTK.

 

forrás: http://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_ii/dvtk-felcsuti-vedo-a-kilencedik-nyari-erkezo-2835357