Csaknem tíz év börtönt kaphat a kábítószerbirtoklással vádolt olimpiai bajnok kosárlabdázó Oroszországban

Kilenc és fél éves börtönbüntetést kért a moszkvai ügyészség Brittney Griner kétszeres olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázóra, akit még februárban vettek őrizetbe kábítószerbirtoklás miatt az orosz fővárosban – számolt be az MTI.

Nyikolaj Vlaszenko ügyész közlése szerint a maximálisan kiszabható büntetést kéri a játékosra a bíróságtól, akiről korábban annyit lehetett tudni, hogy akár 10 év szabadságvesztést is kaphat. Az ügyészség mindemellett egymillió rubeles (6 és fél millió forint) bírság kiszabását is kezdeményezi

A négyszeres Euroliga-győztes Brittney Griner – aki 2014 óta a Jekatyerinburg játékosa – a Moszkvától nem messze lévő Himkiben állt bíróság elé, büntetőpere még július elején kezdődött.

A 31 éves, center pozícióban játszó kosárlabdázót hat hónapja a seremetyjevói repülőtéren állították elő, mivel a táskájában kannabisz tartalmú olajat találtak, amelyet az ügyészség mostani állásfoglalása szerint tudatosan megpróbált elrejteni a hatóságok elől.

Az orosz vámhivatal nagy mennyiségű kábítószer csempészete miatt indított eljárást a 206 centiméter magas sportoló ellen.

(Borítókép:  Brittney Griner kétszeres olimpiai bajnok amerikai kosárlabdázó perének tárgyalásán a Moszkva szomszédságában fekvő Khimkiben 2022. augusztus 2-án.  Fotó: MTI / EPA / Pool / REUTERS / Jevgenyija Novozsenyina)

Forrás: https://index.hu/sport/2022/08/04/olimpia-kosarlabda-oroszorszag-bortonbuntetes-brittney-griner/