Csák János: Tovább kell erősíteni kell a magyar-német innovációs együttműködést

Csák János a német fővárost kereste fel elsőként miniszterként, az első hivatalos kétoldalú találkozója pedig német partnerével történt. Ezzel kapcsolatban a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte: azt kívánja, hogy a magyar-német kapcsolatok minden területét ugyanolyan „együttműködés és jóindulat jellemezze, mint az innovációt” – írja az MTI.

Mint mondta, egyetértettek német partnerével, hogy „a kutatás-fejlesztésben nem elegendő az, hogy kiéljük a kíváncsiságunkat, hanem meg kell közelítenünk az amerikaiakat, akik egy ideából nagyon gyorsan tudnak terméket csinálni”.

Európa jövője azon múlik, hogy el tudjuk-e terjeszteni ezt az innovációs kultúrát

– nyomatékosította Csák János, hozzátéve: ha ez nem sikerül, akkor „le fogunk maradni”, hiszen Amerika és Kína „hatalmas lépésekkel halad előre”.

Rámutatott: közismert, hogy Magyarországon az exportban, az importban és a külföldi tőkebefektetésekben is kimagasló, 25 százalékos a német részarány. Azonban az innováció területéért az előző kormány idején felelős miniszter, Palkovics László „hatalmas lépéseket” tett azért is, hogy „a magyar gazdasági ökoszisztémába szervesen beépüljenek az innovációban és a gyártási kultúrában élen járó német vállalatok”.

Ez nemcsak az autóiparban jellemző, hanem a többi között az automatizálás és a mesterséges intelligencia területén is, és ezt a közös munkát tovább kell erősíteni – fejtette ki a tárcavezető.

Segítenünk kell mind a vállalatokat, mind az akadémiai kutatóintézeteket és egyetemeket, és ösztökélnünk kell őket arra, hogy együttműködjenek és valóban termékek jöjjenek létre

– mondta Csák János.

A kulturális diplomáciáért és a külföldi magyar kulturális intézetekért is felelős miniszter a német fővárosban működő magyar kulturális intézetről, a Collegium Hungaricum Berlinről (CHB) elmondta, hogy mindig is a hálózat „ékköve” volt, és reméli, hogy a magyar-német kapcsolatok „egy újabb szilárd bázisa” lesz. 

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/08/01/csak-janos-berlin-nemetorszag-innovacios-egyuttmukodes/