„Büszkék ránk a diákok” – folytatódnak a polgári engedetlenségi akciók

Minden iskola másképp oldja meg a polgári engedetlenségi akcióban való részvételt, az intézmények pedig egymástól is ellesnek különböző trükköket. A VIII. kerületi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban például kialakítottak egy ideiglenes órarendet, amely kizárólag a mai napra érvényes.

„Szinte minden, az akcióra nemet mondó kolléga támogat bennünket, közösek a problémáink, de azt is tudomásul kell venni, hogy vannak, akik a nyilvánosságtól szeretnének távol maradni. A gyerekek részéről is sok pozitív energiát kapunk, egyrészt kíváncsivá tette őket a jelenlegi helyzet, másrészt büszkék ránk, hogy kiállunk a jogainkért” – mondta az Indexnek Takács Gergely, az akció egy résztvevője, aki beszélt arról is, hogy ha kell, vállalják a következményeket, ugyanis úgy vélik, hogy az esetleges retorziónak nincs sok tétje.

Az egyik lehetséges út a jutalommegvonás, csakhogy 15 éve egyébként sem kaptunk jutalmat, tehát nincs miről beszélni. Azt gondoljuk, hogy ennél drasztikusabb lépés – például a kirúgás – egyrészt nagyon aránytalan büntetés lenne, másrészt pontosan tudjuk, hogy mit jelentene az oktatás jövőjére nézve

– emelte ki a magyar–történelem szakos tanár, hozzátéve, hogy a legtöbb kolléga már így is kénytelen másod- vagy akár harmadállást vállalni a megélhetés érdekében. A figyelmeztető sztrájk idején ez volt az egyike azon iskoláknak, amelyek kongtak az ürességtől, az 570 diák közül 8 órára egy sem ment be.

Ma egyébként más fővárosi intézményekben is polgári engedetlenségi akciók zajlanak, az Eötvös József Gimnázium, a Berzsenyi Dániel Gimnázium és a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola több pedagógusa sem vette fel a munkát, de a HVG információi szerint a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban is tiltakoznak az oktatók.

Mint írtuk,

• az első megmozdulás hétfőn volt a Kőbányai Szent László Gimnáziumban,

• kedden az ő példájukat követték a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban,

• szerdán az Illyés Gyula Gimnázium tanárai csatlakoztak, 

• csütörtökön pedig a Szerb Antal Gimnázium, a Teleki Blanka Gimnázium, valamint a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pesterzsébeti Technikum tanárai álltak be a sorba. 

Arról, hogy ezeknek a megmozdulásoknak mi lehet a következménye, Gulyás Gergelyt kérdeztük a csütörtöki Kormányinfón.

Én minden pedagógustól azt kérem, hogy tartsa be a szabályokat, és lehetőség szerint ne csak bemenjen a gyerekekhez az osztályba, hanem tanítsa is őket. Nyilván minden intézménynek van egy igazgatója, az ő feladata a rend fenntartása és az oktatás biztosítása, mi ezt kérjük tőlük, tudjuk, hogy az ő helyzetük sem könnyű

– fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közleményben azt írta: a polgári engedetlenségnek akár azonnali hatályú munkaviszony-megszüntetés, a közalkalmazotti jogviszonyban rendkívüli felmentés lehet a következménye.

„Viszont egy egész, fél vagy negyed tantestületet nem lehet elzavarni, mert nincs, aki a helyükre lépne” – hívta fel a figyelmet a szakszervezet.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tanárok amiatt tiltakoznak, mert a kormány február 11-én rendeletben fektette le a munkabeszüntetés új szabályait, melyeknek értelmében gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell, az órák egy részét pedig meg is kell tartani. A pedagógusok szerint mindez az Alaptörvénnyel és az uniós joggal is szembemegy.

(Borítókép: PDSZ / Facebook)

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/18/-buszkek-rank-a-diakok—folytatodnak-a-polgari-engedetlensegi-akciok/