Buszbaleset történt Horvátországban, tizenkét ember meghalt

A baleset 5 óra 40 perckor történt Breznicki Hum közelében, a főváros, Zágráb irányába − írta meg a Reuters.

A busz Magyarország felől érkezett az országba. 

A sérültek közül 18-an súlyos állapotban vannak. A baleset okát még nem tudni, a hatóságok azt feltételezik, hogy a sofőr elaludt a volán mögött. 

A helyszín közelében lévő útszakaszt lezárták a forgalom elől, hogy lehetővé tegyék az utasok mentését. 

Szörnyű volt. Mintha horrorfilmet néznék. Az ablakon kellett kihúznunk a halottakat, több mint tíz volt belőlük. A busz az út melletti csatornába csapódott, teljesen úgy nézett ki, mintha falnak ütközött volna. Az egyik sofőr kirepült a szélvédőn keresztül, a másik pedig a buszban volt. Mióta tűzoltó vagyok, ilyet még nem láttam, pedig már 60 éves vagyok

− mondta el a Jutarnji Listnek Ivan Ivančan, a helyi tűzoltóság parancsnoka, akinek négy tűzoltóból és négy járműből álló csapata az elsők között érkezett a baleset helyszínére.

A lengyel külügyminisztérium szóvivője, Łukasz Jasina a TVN24 lengyel hírcsatornán azt mondta, hogy a kormánynak nincs sok információja. Megerősítette, hogy a horvát hatóságok 11 halálos áldozatról számoltak be − közölte az ABC News

Nagykövetségünk képviselői a baleset helyszínére mennek. A horvát miniszterelnök-helyettes és a belügyminiszter is oda tart

− mondta Jasina.

Az utasok felnőtt zarándokok voltak, akik a dél-boszniai Medzsugorjéba, egy római katolikus kegyhelyre utaztak − mondta Davor Bozinovic horvát belügyminiszter újságíróknak.

(Borítókép: Damir Senčar / AFP)

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/08/06/autobusz-baleset-horvatorszag/