Bűnvádi eljárást indítanának a szociáldemokraták az ellenzék a román kormányfő ellen

Bűnvádi eljárás elindítására szólította fel a Szociáldemokrata Párt (PSD) az illetékes hatóságokat arra hivatkozva, hogy sajtóinformációk szerint Florin Cîţu miniszterelnök kormányzati erőforrásokat felhasználva kampányol a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki székéért. A PSD közleménye utal arra, hogy a médiában megjelent dokumentumok alapján a miniszterelnöki kancellária alkalmazottai állítottak össze egy kommunikációs útmutatót a kormányfő belső kampánya számára. Ezek a dokumentumok, az ellenzéki párt értelmezése szerint, elegendő bizonyítékul szolgálnak a bűnvádi vizsgálatok elkezdéséhez.

A parlament előtt, ahol időközben a költségvetés vitája zajlik.

„A Florin Cîţu, a PNL elnökjelöltje című útmutató azt bizonyítja, hogy a miniszterelnök a kormányzati irodájában állította fel a hivatalos kampányközpontját, és költségvetési forrásokat használ fel illetéktelenül a pártbeli politikai küzdelméhez” – olvasható a PNL közleményében.

Az ellenzéki párt úgy véli, hogy a miniszterelnök eljárása kimeríti a „legmagasabb állami szinten elkövetett korrupciós bűncselekmény” fogalmát, írta a Maszol.ro.

A PSD szerint a kormányfő a 2000/78-as korrupcióellenes törvény 13. cikkelyét szegte meg. E paragrafus szerint egytől öt évig terjedő börtönnel büntethető az az állami vezető, aki illetéktelen javak megszerzésére használja a befolyását.

Forrás: https://index.hu/kulfold/2021/07/19/romania-citu-pnl-psd-bunvadi-vizsgalat/