Brutálisan jónak ígérkezik ez az új magyar videójáték

A budapesti székhelyű Primal Game Studio fejleszti a Mandragora című új játékot, amelyet már most tűkön ülve várunk, ugyanis a Metroid-sorozat és a Dark Souls szerelemgyerekének tűnik, hátborzongató gótikus világgal megspékelve.

A Mandragora 2,5 dimenziós, oldalnézetes és történetközpontú akció-kalandjáték lesz, melyben egy olyan világban járunk, ahol az emberiség feladta a szörnyetegekkel való harcot, és magas falak mögé rejtőzött. A játékosok feladata az lesz, hogy kimerészkedjenek a zord vadonba, előhúzzák a kardjukat, legyűrjék a vidéket uraló bestiákat, és persze visszahódítsák, amit elvettek tőlük.

A játék az első előzetese alapján rendkívül egyedi kinézettel rendelkezik majd, a kézzel festett grafikája miatt minket kicsit a Bastionra emlékeztet. Persze sokkal sötétebb, zordabb körítésben, elvégre egy dark fantasyról van szó.

Faelduum világa nem csupán felejthetetlen ellenségeket és bajtársakat ígér, a játék honlapja szerint a döntéseinken is nagy hangsúly lesz. Az utunkat pedig egészen horrorisztikus lények állják el időnként, akiket egyáltalán nem lesz könnyű legyőzni. A játékmenet és a harcrendszer nagyon nehéznek ígérkezik.

A Mandragora a készítők szerint tipikusan egy olyan játék lesz,

ami miatt a vehemensebb gamerek egy-két kontrollert biztosan eltörnek dühükben.

A magyar fejlesztésű videójátéknak egyelőre nincsen megjelenési dátuma, de PC-n Steamre, PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switch-re is érkezik, így széles körben elérhető lesz. A Mandragorát azért is várjuk, mert művészi igényességű alkotásnak tűnik, ami abszolút hiánytermék a videójátékos piacon.

A Primal Game Studio nagyjából 50 szakembert foglalkoztat, köztük igazi játékfejlesztő veteránokkal, akik olyan címeken dolgoztak korábban, mint az Armies of Exigo, a Might & Magic: Heroes VI és a Warhammer: Mark of Chaos.

Forrás: https://index.hu/tech/godmode/2022/02/13/mandragora-magyar-videojatek-akcio-rpg-oldalnezetes-elozetes-primal-game-studio/