Brazília Guardiolát szeretné szövetségi kapitánynak

A Marca beszámolója szerint természetesen Brazília elsődleges célja a világbajnokság megnyerése, a Brazil Labdarúgó Szövetség viszont ezzel párhuzamosan a nemzeti csapat jövőjét illetően is készít elő terveket.

Juninho Paulista, a szövetség igazgatója egy korábbi interjú során úgy nyilatkozott, hogy Tite vélhetően távozik a vb után, az első számú jelölt pedig a brazil kispadra a Manchester Cityt 2016 nyara óta dirigáló Pep Guardiola.

A szövetség egyértelműen külföldi edzőt szeretne következő szövetségi kapitánynak, Guardiola testvérével pedig, aki egyben menedzsere is, már felvették a kapcsolatot. A 2026-os világbajnokságig szólna a megbízása és bár anyagilag visszalépést jelentene a katalán mesternek a váltás – a mostani 20 millió euró helyett „csak” 12-t keresne egy évben – szakmailag válogatott szinten aligha találhatna ennél tökéletesebb kihívást.

Mindenesetre az 51 éves szakembert a 2023-as szezon végéig szerződés köti a Cityhez, ha azonban a brazilok terve összejön, akkor a mostani lehet az utolsó szezonja a manchesteriek kispadján.

(Borítókép: James Williamson / Getty Images Hungary)

Forrás: http://index.hu/sport/futball/2022/04/07/brazilia-guardiolat-szeretne-szovetsegi-kapitanynak/