Becslések szerint mintegy 12 ezer embernek – akik többsége a szomszédos Mianmarban elkövetett erőszakos cselekmények elől menekült – semmisült meg a szállása.
A tűz oka egyelőre nem tisztázott, és áldozatokról nem érkezett jelentés.
A tűz helyi idő szerint körülbelül 14:45-kor ütött ki, és gyorsan végigfutott a bambuszból és ponyvából épült menedékhelyeken – közölte egy tisztviselő.
„Körülbelül 2 ezer menedékhely égett le, így körülbelül 12 ezer, kényszerűen kitelepített mianmari állampolgár maradt fedél nélkül” – mondta Mijanur Rahman, Banglades menekültügyi biztosa az AFP hírügynökségnek.
A lángokat három órán belül sikerült megfékezni, de
legalább 35 mecset és 21 menekültek számára fenntartott oktatási központ is megsemmisült
– tette hozzá.

5
Galéria: Borzalmas tűz a menekülttáborban Ezrek maradtak fedél nélkülFotó: Tanbir Miraz / AFP
A túlzsúfolt táborok fokozottan tűzveszélyesek
A bangladesi védelmi minisztérium múlt hónapban közzétett jelentése szerint 2021 januárja és 2022 decembere között 222 tűzeset történt a rohingya táborokban, köztük 60 esetben gyújtogatás állt a tűz mögött.
2021 márciusában legalább 15 ember meghalt, és mintegy 50 ezren kényszerültek lakóhelyüket elhagyni, miután hatalmas tűzvész pusztított a település egyik táborában. A menekülttáborban, amely állítólag a világ legnagyobbja, olyan emberek élnek, akik a rohingya etnikai kisebbséggel szembeni katonai leszámolást követően menekültek el Mianmarból.
A rohingya muszlimok a nagyrészt buddhista Mianmarban élnek, ahol generációk óta üldöztetésnek vannak kitéve. A Bangladesbe menekülő rohingyák legutóbbi kivonulása 2017 augusztusában kezdődött, miután a mianmari hadsereg brutálisan megtorolta, hogy egy rohingya lázadó csoport támadásokat intézett több rendőrőrs ellen – közölte a BBC.
Forrás: https://index.hu/kulfold/2023/03/05/banglades-tuz-rohingya-menekulttabor/