Benzinkúton gyújtogatott, letartóztatták

Elrendelte az Egri Járásbíróság egy férfi letartóztatását, aki néhány napja az M3-as autópálya kerekharaszti pihenőjénél lévő benzinkúton utazótáskájára üzemanyagot locsolt, majd azt meggyújtotta – közölte az Egri Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Hoszné Nagy Tímea elmondta, a tüzet a töltőállomás dolgozói oltották el, majd értesítették a rendőrséget. Az elkövetővel szemben közveszélyokozás bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást a Hatvani Rendőrkapitányság.

A férfi letartóztatását az indokolja, hogy szabadlábon hagyása esetén fennáll szökésének és elrejtőzésének veszélye, továbbá attól is tartani lehetne, hogy hasonló bűncselekményt követ el

– mondta a szóvivő. Tájékoztatása szerint a döntést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, a védő azonban szabadlábra helyezést, illetve enyhébb kényszerintézkedést kérve fellebbezést jelentett be. Emiatt a törvényszék másodfokú tanácsa hoz majd jogerős döntést, ám addig a férfi letartóztatásban marad.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Forrás: http://index.hu/belfold/2021/07/20/benzinkut-gyujtogatas-letartoztatas-m3-as-autopalya-egri-jarsabirosag/