BBC: partvisnyéllel erőszakolnak, bömböl a zene, hogy ne hallják

A visszaélésekről már tavaly szivárogtak ki felvételek, most az áldozatok arról beszéltek a BBC-nek, hogyan küzdenek az igazukért.

Rabok kínozzák a rabokat

A délnyugat-oroszországi szaratovi börtönkórház tavaly került a nyilvánosság kereszttüzébe, amikor elképesztő fogolybántalmazásokról készült videók kerültek egy emberi jogi szervezethez, amely nyilvánosságra hozta azokat.

Alekszej Makarov már azelőtt hallott a hírhedt szaratovi börtönről, mielőtt 2018-ban áthelyezték oda. A testi sértésért hatéves börtönbüntetését töltő férfi hamar szembesült azzal, hogy az orosz börtönöknek szinte senki sem felügyeli és ez a börtönkórházakra is érvényes. Makarov valóban rosszul volt – tbc-vel diagnosztizálták –, és azt remélte, legalább a kórházban lesz egy kis nyugta, de állítása szerint kétszer is megerőszakolták az ott töltött idő alatt.

A bántalmazást a börtönhatóságok mindig szankcionálják, és általában ezt fel is használják a fogvatartottak zsarolására, megfélemlítésére vagy beismerő vallomások kikényszerítésére.

Makarov a BBC-nek elmondta, először 2020 februárjában kínozták meg. Nem volt hajlandó beismerni, hogy részt vett egy, a börtönvezetés ellen irányuló összeesküvésben, ezért három férfi szexuálisan zaklatta.

Tíz percen át vertek, tépték a ruháimat. A következő két órában minden második percben megerőszakoltak a felmosónyéllel. Amikor elájultam, hideg vízzel fellocsoltak, majd visszadobtak az asztalra.

Makarov azt is elmondta, a börtönben a kínzását videóra vették. A foglyok tudják, hogy a megalázó felvételeket az egész börtönnel megoszthatják, ha nem tesznek eleget a követeléseknek.

Az erőszaktevők más rabok voltak, akik Makarov szerint a börtönfőnökök utasítására cselekedtek.

Makarov szerint a kínzások alatt teljes hangerővel bömböltetik a zenét, hogy ne lehessen hallani az áldozatok sikolyait.

Jeleket adnak egymásnak

A Szaratovból készült felvételeket Szergej Szaveljevnek sikerült kicsempésznie. Szaveljev azért férhetett hozzá a felvételekhez, mert felkérték, hogy dolgozzon a börtön biztonsági osztályán. Katalogizálnia kellett a börtöntisztek által általában viselt testkamerák felvételeit. Azt mondja, amikor egy szaratovi foglyot kínoznak, a tisztek arra kérik a fogvatartottakat, akik a piszkos munkát végzik, hogy viseljenek testkamerát.

Szaveljev szerint a fő szabály, hogy a bántalmazást olyan foglyok követik el, akiket hosszú időre ítéltek el erőszakos bűncselekmények miatt ítéltek el, ezért érdekeltek abban, hogy a hatóságok kegyeit elnyerjék, hogy jobban bánjanak velük.

Vlagyimir Osecskin aktivista szerint – akinek a szervezete, a Gulagu.net közzétette a videókat – az a hátborzongató protokoll, ahogy a kínzásokat elkövetik, arra utal, azokat előre már begyakoroltatták.

Jeleket adnak egymásnak, csendben dolgoznak, szavak nélkül is megértik egymást. Van, aki jeleket ad, hogyan csavarják ki vagy tegyék szét a férfi lábát úgy, hogy meg tudja erőszakolni – mondja Osecskin.

Vlagyimir Putyin orosz elnök leváltotta a nemzeti börtönszolgálat vezetőjét, és bejelentette, hogy következetes intézkedésekre van szükség a változáshoz. Nem ez az első alkalom, hogy Putyin elnök változást ígér. Hasonló ígéretet tett 2018-ban is,  amikor olyan felvételek kerültek napvilágra, amelyen az őrök tömegesen verik a rabokat a jaroszlavli börtönben. Az eset után 2020-ban a jaroszlavli börtön 11  alkalmazottja minimális büntetést kapott, két főnöküket pedig felmentették.

A tisztviselők a felbujtók

Julia Chvanova, a kínzások áldozatainak képviseletére szakosodott ügyvéd azt állítja, hogy a foglyok szervezett bántalmazásának elsődleges motivációja az, hogy a hatóságok a bűnösségtől függetlenül a beismerő vallomásokra összpontosítanak. Emiatt nyilvánvaló, az orosz börtönökben elkövetett kínzások elsődleges felbujtói a bűncselekmények kivizsgálásáért felelős tisztviselők.

A 22 éves Anton Romasovot 2017-ben kínozták meg, miután nem volt hajlandó elismerni olyan bűncselekményeket, amelyeket nem követett el. A férfit marihuána birtoklása miatt tartóztatták le, de a rendőrségen azt szerették volna, vallja be, kereskedett is a kábítószerrel, ami egy sokkal súlyosabb bűncselekmény. Amikor  ezt megtagadta, 2016 végén a nyugat-oroszországi Vlagyimirbe vitték.

A 26-os cellába vittek. Pontosan tudtam, melyik celláról van szó, mert már hallottam onnan sikolyokat – mondja Romasov.

Két férfi rá. A földre dobták, kezeit és lábát összekötötték a teste mögött, majd egy egész napon át verték. A végén azt mondta bármit aláír. Öt évre ítélték annak ellenére, hogy a bíróságon elmondta, kínzással csikarták ki a vallomást.

A vlagyimiri börtönben végzett nyomozásban az alkalmazottak elárulták, a legtöbben tudják, mi történik a hírhedt 26-os cellában. 

A legnagyobb botrány

De az ország eddigi legnagyobb kínzási botránya a szibériai Irkutszk régióban zajlott. A 2020 tavaszán az irkutszki Angarszkban a 15-ös börtön lázadás tört ki. Több száz foglyot összeszedtek és két fogolytáborba vittek.

Denis Pokusajev, aki csalásért töltötte hároméves börtönbüntetését, azt mondta, a börtön személyzete nyíltan beszélt arról, miért kínozzák meg őket.

Aztt mondták, azt hiszed, érdekel minket, hogy bűnös vagy-e vagy sem. Lázadó vagy,  ezért felelősségre kell vonni téged – mondta Pokusajev.

Julia Chvanova ügyvéd szerint a nyomozók] döntik el, hogy kit hallgatnak ki. Ezután felveszik a kapcsolatot a börtön személyzetével, és megmondják, kitől van szükségük beismerő vallomásra

Pokusajev szerint a bántalmazás közel három hónapig tartott minden nap, csak a hétvégék voltak kivételek.

Emberi jogi aktivisták becslése szerint legalább 350 foglyot kínoztak meg a zavargások után.

Pokusajev azon 30 férfi közé tartozik, akit áldozatként fognak meghallgatni a bíróságon. Pokusaev azt mondja, a mai napig nyomasztja, ami vele történt.

(Borítóképünk illusztráció: A Butrika börtön képe Moszkvában 2017. október 17-én. Fotó: Mikhail Svetlov / Getty Images)

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/08/10/rendszeres-a-nemi-eroszak-az-orosz-bortonokben/