Balesetet szenvedett a Nyár 21 műsorvezetője, azonnal meg kellett műteni

Komoly tervei voltak a következő hetekre a Duna Televízión futó Nyár 21 műsorvezetőjének, Rátonyi Krisztának. Az élet azonban néhány napja keresztülhúzta a számításait, ugyanis elesett a biciklijével – írja a Blikk Rúzs

Mivel érezte, hogy komoly a baj, rögtön mentőt hívtak hozzá, majd kórházba szállították. Ott pedig kiderült, hogy megsérült az egyik csigolyája, és emiatt azonnal műteni kellett.

Tegnap volt a műtét, ahol szó szerint összeraktak, hogy hamarosan újra lábra tudjak állni. Iszonyúan fáj bevallom, de örülök, hogy csak ennyivel megúsztam…

– olvasható a műsorvezető Instagramra feltöltött bejegyzésében. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Forrás: https://index.hu/fomo/2021/06/27/ratonyi-kriszta-baleset-nyar-21-musorvezeto/