Baleset történt több autópályán és a magyar-román határnál is egy főúton

Az Útinform összesítése szerint az M7-es autópálya Budapest felé haladó részén, a martonvásári kijárat után karambolozott több személyautó. A sérült járművek a gyorsítósávot foglalták el, ezért le kellett zárni.

A baleset nem okoz torlódást a mostani forgalom mellett, de arra kérték az autósokat, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek azon a szakaszon.

Az Útinform arról is beszámolt, hogy az M4-es autóúton, Budapest felé az M0-s autóút csomópontjánál is baleset történt, ott a belső sávon halad a forgalom.

Az 1-es főúton, Tatán, a Vértes sétányon, a Deák Ferenc utca kereszteződésénél két személyautó ütközött össze. Ott a 63-as kilométernél a fél útpályát lezárták.

 A 42-es főúton, Viharkeresztes és Ártánd között, a magyar–román határtól egy kilométerre pedig egy kisteherautó álló kamionsorba csapódott bele,

EMIATT A 62-as kilométerNÉL A FŐUTAT TELJES SZÉLESSÉGÉBEN LEZÁRTÁK, A FORGALMAT MEGÁLLÍTOTTÁK.

A rendőrség ezzel a balesettel összefüggésben később azt írta, hogy a balesetben a kisbuszt vezetője megsérült. Kórházba kellett vinni, és ezután fel tudták oldani a teljes útzárat, így a műszaki mentés és a helyszíni szemle ideje alatt már váltakozó irányból átengedik a forgalmat a balesettel érintett útszakaszon.

A határátkelőhely forgalma megindult, a kiléptetés és a beléptetés is zavartalan, bár a feltorlódott kocsisor miatt a szokásosnál hosszabb várakozási idővel kell számolnia az arra közlekedőknek – közölték a rendőrök.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/04/09/m7-es-baleset-martonvasar-ket-auto-utkozese/