Bajban Tajvan, blokád alá vonják a szigetet a kínaiak

Nancy Pelosi, az Egyesült Államok képviselőházának házelnöki kedden érkezett a szigetre, dacára annak, hogy Kína súlyos következményekkel fenyegette meg az Egyesült Államokat már a látogatás előtt is.

Tajvanon tartózkodó volt kollégánk kedden azt mondta az Indexnek: érezhető a feszültség, de pánikról azért nincs szó. Azóta Nancy Pelosi találkozott a tajvani elnökkel, és leszögezte, hogy továbbra is „sziklaszilárd elszántsággal” állnak a szigetország mellett.

A BBC mindeközben arról tudósít, hogy Kína több napos hadgyakorlatot rendelt el a sziget körüli vizeken. A kínai hadsereg csütörtök és vasárnap között gyakorlatozik Tajvan körül éles lőszerekkel,

ezzel pedig a gyakorlatban blokád alá vonják magát a szigetet.

Mindez jól látszik azon a térképen is, amelyet a BBC kínai tudósítója, Stephen McDonell publikált a Twitteren arról, hogy a kínaiak szerint hol lesznek hadgyakorlatok: 

Képzeljük el azt, hogy milyen hatása lesz ezeknek az éles lőszerrel végrehajtott gyakorlatoknak a hajózásra és a repülésre Tajvannál. A következő napokban nagyon óvatosnak kell lenniük azoknak, akik a szigetre repülnének

– tette hozzá. 

A tajvani kormány elítélte a kínai hadgyakorlatot, és azt írták: Kína ezzel gyakorlatilag „behatol Tajvan” felségterületére és a lépés felér egy „Tajvan elleni, légi és tengeri blokáddal”. A védelmi minisztérium ezzel összefüggésben közölte, hogy válaszolni fognak minden olyan lépésre, amely megsérti Tajvan területi szuverenitását. 

A pekingi kormány a hadgyakorlattal kapcsolatban annyit közölt: a külföldi hajók és repülők jobban teszik, ha elkerülik a területet, ameddig a művelet tart.

(Borítókép: Egy Cseng Kung-osztályú tajvani fregatt rakétát lő ki az évenkénti Han Kuang hadgyakorlaton a tajvani Jilanban 2022. július 26-án. Fotó: MTI/EPA/Tajvani nemzetvédelmi minisztérium)

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/08/03/tajvan-kinai-blokad-hadgyakorlat-nancy-pelosi-amerikai-hazelnok-utazasa/