Bajban a Tungsram, részlegesen leállnak a gyártással

Jörg Bauer, a társaság elnök-vezérigazgatója azt mondta: miután már az idei első negyedév sem úgy alakult, ahogy tervezték, a cég részleges gyárleállásra készül áprilisban, hogy „áttervezhesse kapacitásait a vevői igényekhez képest, és a meglévő készleteit is eladhassa”.

Hétfőtől ezért egy hétre, a nagykanizsai gyár LED-részlegén pedig egészen április 22-ig leállás lesz, az érintett munkavállalóknak erre az időre szabadságot adnak ki – írja a Zala megyei hírportál.

A Tungsram vezetője az Indexnek a napokban interjút adott, és kifejtette: a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot, és csak azonnali kormányzati segítség tenné lehetővé a tudásalapú társadalomhoz hozzájáruló, innovatív értéket teremtő, történelmi magyar márka fennmaradását.

Hangsúlyozta, hogy a Tungsram esetében egy olyan érzékeny pillanatban jöttek a válságok, amikor a vállalat a GE-től való 2018-as kivásárlás után önálló életében még fiatalnak számít, és éppen csak belekezdett az átalakulásba, a régi üzletágakat felváltó új tevékenységének felépítésébe. Ezt a munkát azonban nem lehet elvégezni, ha folyamatosan a túlélésért kell küzdeni – mutatott rá az elnök-vezérigazgató. Arról, hogy a Tungsram-márka milyen átalakulásba kezdett az utóbbi időben, ebben a cikkünkben írtunk.

Hogy a Tungsram példáján szemléltessük: egy hagyományos izzó önköltsége hatvan százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest az energiaárak növekedésének eredményeképpen. Ezt az áremelkedést nagyon nehéz átadni a vevőknek, akiknek az olcsó kínai LED-lámpák megvásárlása kedvezőbbnek tűnhet

– mondta az Indexnek Jörg Bauer, hozzátéve, hogy 2020-ban és 2021-ben is veszteséget termelt a cég. A Tungsram vezetője azt is elmondta, hogy milyen kormányzati lépés segíthetne nehéz helyzetükön. Az egyik az állami, önkormányzati megbízások, különböző energiahatékonysági programok beindítása, amelyen mindenki csak nyerne a kisebb fogyasztás, a jobb minőségű világítás miatt. A másik lehetőség a kormányzati vissza nem térítendő támogatás vagy tőkeinjekció lenne – ismertette.

Jörg Bauer azt is leszögezte, hogy a válság nem csak a Tungsramot érinti. Szerinte az európai és benne a magyar iparnak is sürgős uniós, illetve kormányzati segítséget kell kapnia a túléléshez. Európai szinten az egyik megoldási javaslata szintén az energiafogyasztást visszafogó programok bevezetése lenne, amely csökkentené az EU függését az import gáztól, olajtól is. A másik javaslata pedig az újrahasznosítás nagyobb mértékű támogatása volna, amivel a kínai piactól való függést lehetne csökkenteni.

(Borítókép: Gyártósor a Tungsram-csoport Váci úti fényforrásgyárában 2019. január 7-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2022/04/09/tungsram-gyar-reszleges-leallas/