Az SZFE egykori diákjai is búcsúznak az Ódry Színpadtól

Piros és fehér virágokkal, mécsesekkel búcsúztak az Ódry Színpadtól a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) egykori és jelenlegi diákjai, tanárai és a közönség – számolt be az ATV. Jordán Tamás azt mondta a csatorna híradójának: hiába gazdag a szókincse, nem talál rá szavakat, ami az intézménnyel történt. Upor László volt rektorhelyettes a szomorúság mellett optimista is volt, és arról beszélt, hogy meg fogják találni a módját, hogy létrehozzanak valami újat.

Ide jártam főiskolára, és rengetegen jártak ide. Nagy dolog ez. A vége is nagy dolog, de én optimista vagyok, azt gondolom, hogy az enyészetben nő a mag, és lesz valami. Úgyhogy én egyáltalán nem aggódom. Az épület meg az épület, de az összetartás és az együttlevés az egy csoda

– nyilatkozta Lázár Kati Kossuth-díjas színművész. Mácsai Pál Kossuth-díjas színész, az Örkény Színház igazgatója úgy fogalmazott:

Hosszú távon ez egy rendkívül mélyreható szemeszter, ami mögöttünk van, és ennek lesz majd afféle eredménye, hogy az emberek tudni fogják, hogy mire vigyázzanak, mire mondjanak nemet.

Fullajtár Andrea osztályvezető tanár volt az egyetemen. Szerinte ami most történik az Ódry Színpaddal, egyfajta bosszú is az egyetemfoglalás miatt:

Az elmúlt fél évszázadban, aki a szakmában elindult, az itt tette le az esküjét, és itt vette át a diplomáját. Nem nagyon értem a barbárságát ennek az egész intézkedéssorozatnak, ami az Ódry körül történt.

A diákokat már nem engedték be az épületbe, de az egyik harmadéves hallgató azt mondta, hogy lehet, hogy ez nem is baj, mert ami bent van, az már nem az, amit ők ott hagytak:

Azt mondtuk az egyetemfoglalásra, hogy nem abbahagyjuk, hanem elvisszük magunkkal. Úgyhogy ilyen szempontból akkor visszük az Ódryt is. Vigyék a színpadot meg a falat, nyilván nem abban van a lényeg.

Az Ódry Színpadra emlékezett közösségi oldalán Alföldi Róbert színművész, rendező is.

Forrás: https://index.hu/kultur/2021/02/07/az-szfe-egykori-diakjai-is-bucsuznak-az-odry-szinpadtol/