Az ELTÉ-re jelentkeztek a legtöbben

Minden képzési formában, azaz az alapképzésben, a mesterképzésben, az osztatlan képzésben és a felsőoktatási szakképzésben is nőtt idén a felvételizők száma a tavalyihoz képest – mondta Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal (OH) felsőoktatási elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán péntek este.

A műsorban bemutatott statisztikai adatok szerint idén több mint százezren jelentkeztek a felsőoktatásba, mintegy tízezerrel többen, mint tavaly. A nagy tudományegyetemekre jelentkeztek a legtöbben: az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) 14 571-en, a Debreceni Egyetemre 9 162-en, a Szegedi Tudományegyetemre 7 036-an.

Vanó Renáta elmondta, vélhetően azért ezek a legnépszerűbb felsőoktatási intézmények, mert sok képzési irányban és szinten nyújtanak különböző lehetőségeket, akár a pedagógus-, akár az orvosi, akár a műszaki képzés területén, mindenki megtalálhatja a karriercéljait.

A szakok közül a gazdaságtudományi képzés minden évben nagyon népszerű, de idén az agrárképzésre felvettek száma is jelentősen, 33 százalékkal nőtt, továbbá jogi területen 19 százalékos, a műszaki területen pedig 14 százalékos az emelkedés a tavalyi adatokhoz képest – ismertette a hivatal elnökhelyettese.

Hozzátette, hogy a sikeres felvételihez a legmagasabb pontszámra, 472 pontra a Budapesti Corvinus Egyetem egyik angol nyelvű képzésén, illetve az ELTE osztatlan jogi képzésén volt szükség.  

Vanó Renáta elmondta azt is, hogy pótfelvételire július 26-tól augusztus 8-ig lehet jelentkezni elektronikus úton, de csak egy képzési helyet lehet megjelölni, a bekerüléshez szükséges pontszám pedig nem lehet alacsonyabb, mint amit most megállapítottak.

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2021/07/23/oh-elnokhelyettes-felvetelizok/