Az Asztalfőn Nikolics Nemanja és a gumicukor illata

Gyerekkorában a gumicukor és a kóla volt a kedvence, de a nagymama készítette burekre is szívesen emlékszik. Nikolics Nemanja válogatott labdarúgó – jelenleg a MOL Fehérvár csatára – életében fontos szerepet játszik a gasztronómia, bár a gluténérzékenysége miatt oda kell figyelnie az étrendjére. Napjaink egyik legsikeresebb magyar futballistája minden este imádkozik azért, hogy a családja egészséges és boldog legyen.

Milyen ízekre emlékszik a gyermekkorából?

Mondhatnám azt is, hogy a burek jut eszembe először, amit a nagymamám készített, de az igazság az, hogy a gumicukor illata és íze van előttem. Ah, egyszerűen imádtam! Az egyik rokonunk Németországban élt, tőle mindig azt kaptam ajándékba. Bármennyit meg tudtam enni belőle, és valamiért a fekete színűek voltak a kedvenceim. És ha már fekete szín: a másik nagy őrület a kóla volt… Gyerekkoromban szerettem az ízét, s bár a szüleim figyeltek ránk, hogy ne igyunk belőle sokat, fogyott szépen belőle… 

De a karácsonyok midig izgalmasak voltak. Megtartottuk a katolikus és ortodox karácsonyt is: december 24-én a nagyszülőknél volt halászlé és mákos tészta, másnap pedig anyukám főzött otthon – húsokat, halakat nagy mennyiségben. Az ortodox ünnepek alatt pedig főleg malacsült és káposzta került asztalra.

Próbálkozott valaha is a főzéssel?

Őszinte leszek, sohasem próbáltam… Nem főzök, a feleségem készít mindent otthon. Így volt ez annak idején is: anyukám három pasira főzött, apukám is focista volt, és ugyebár mi is sportoltunk Vukan testvéremmel. Szegény édesanyám rengeteg időt töltött a konyhában, hogy mindig meleg étel várjon minket.

A feleségemmel, Nórival az elmúlt években ugyanakkor beleástuk magunkat az ételérzékenyek világába. A gyerekek is glutén- és tejmentesen étkeznek, ráadásul a kisfiam, Marko a tojásra is allergiás. Nóri fantasztikusan főz, most már mindent így készít. Félreértés ne essék: szinte mindent el lehet készíteni már az érzékenyek számára is, és – pláne Amerikában – minden kapható. A gyerekek ugyanúgy gyerekek: esznek csokit, fagyit, lekváros kenyeret, csak speciális helyeken vásárolunk.

Külföldön járva milyen ételeket kóstolt?

A glutén és tej intoleranciám meghatározza, hogy mit ehetek. De Lengyelországban is megtaláltuk azokat a helyeket, ahol a séf kérésre főzött nekem: általában steak-et és párolt zöldséget eszem, vagy natúr csirkemellet. A gyümölcsturmixokat is nagyon szeretem. Amerikában szinte minden étteremben külön étlapot kapnak a glutén- és tejérzékenyek, a hamburgert is elkészítik nekik. Amire mostanában rákattantam, az a szusi. Vegetáriánus tekercset szoktam rendelni, gluténmentes szójaszósszal.

Ami pedig az italokat illeti: tiniként Szerbiában még inkább sört ittam, ha elmentünk szórakozni a barátokkal. Amikor Vukannal átjöttünk Magyarországra, szép lassan megszerettük a bort. Barcs környékén nem is történhetett volna ez másképp. A csapattal is jártunk borkóstolókra, amit nagyon szerettem, sőt manapság is eljárunk borvacsorákra. A magyar bornak szerintem nincs párja! Egyszer egy öregfiúk csapat jött Amerikába Szekszárdról, kaptam tőlük negyven palack minőségi bort.

Cordon Bleu rizzsel

– ahogyan Nikolics Nemanja szereti

Hozzávalók (4 fő részére)

400 g sertés rövid karaj (lehet pulyka- vagy csirkemellfilé is) 100 g trappista sajt, 50 g sonka, 300 ml étolaj, 2 db tojás, 100 g zsemlemorzsa, 100 g finomliszt, só ízlés szerint

Elkészítése

A hússzeleteket szép nagy szeletekké kiklopfoljuk fólia vagy nylon zacskó alatt. A szeleteket megsózzuk, és mindegyikre helyezzünk 1-1 szelet sonkát, és arra sajtot reszelünk. Formásra felgöngyöljük, és alufóliába tekerjük. 2-3 percig gőz fölött pároljuk, így marad meg a formája, nem esik szét sütés közben, és így nem folyik ki a sajt sem! Hagyományosan bepanírozzuk a szeleteket: tojásban, lisztben és-zsemlemorzsában, majd bő forró olajban szép pirosra sütjük. Tálaláskor ferdén szeleteljük, és ha kész a rizs, még reszelt sajtot szórhatunk a hús tetejére. Savanyúsággal is lehet fogyasztani. 

Ön Zentán született, és akkor is ott élt, amikor kitört a délszláv háború. Azt hogyan élte meg?

Gyerekek voltunk, de észleltük, hogy valami nem stimmel… Bezárták a sulit, nem mehettünk ki. Láttuk a szüleinken, az ismerőseinken, a felnőtteken, hogy félnek. Ez a rossz érzés belénk égett. De szerencsére vannak sokkal szebb emlékeim. Például a gyermekeim, Tijana és Nia lányaim, és Marko fiam születése. Akkor megváltozott az életem, más dolgok lettek fontosak. Egy focistának ugyan nagyon kötött a programja, és ez különösen Amerikában volt igaz. Rengeteget utazunk, sokszor meccsek előtt két nappal már útra kelünk. Általában egy szabadnapunk van a héten, olyankor kikapcsolom a telefont, kizárom a külvilágot és minden időt a gyerekekkel töltök.

Boldog vagyok, ha látom és hallom, ahogyan a gyerekek nevetnek. Bánatot talán a honvágy okozott Amerikában. Amikor megérkeztem Chicagóba, majd három hónapig egyedül voltam. Esténként rám tört a honvágy, a család hiánya. Ilyenkor kinéztem az ablakon és arra gondoltam: itt vagyok a világ egyik legklasszabb városában, és azért kapok fizetést, az a munkám, amit imádok.

Ezek szerint nem az az álmodozó típus?

Nem, de nem is irigylek semmit mástól. Nem nézem, kinek mije van, és miért. Nem vágyom nagy dolgokra, de minden este imádkozom azért, hogy a családom egészséges és boldog legyen. Tudok, a mai világban csak az lehet sikeres, aki mentálisan erős. Nekem is vannak hullámvölgyeim, de nem nézek soha hátra, csak előre. A hibákat ki kell, ki lehet javítani. Amikor volt egy időszak, hogy nem jöttek a gólok, nem pánikoltam. A megoldáson dolgoztam. Ha fejben erős vagy, nem veszíted el az önbizalmadat egy rossz periódus során sem, akkor idővel visszajutsz a helyes útra.

Forrás: http://index.hu/kultur/degusztator/2021/06/27/az-asztalfon-nikolics-nemanja-es-a-gumicukor-illata/