Az Asztalfőn Hajas László, akit Párizsban megtréfáltak az osztrigák

Eleinte a spagettifőzésben jeleskedett, ám mostanában átengedi a konyhát a feleségének. Hajas László Párizsban bátran kóstolgatta a nyers osztrigát, aminek meg is lett a következménye. A mesterfodrász legnagyobb álma, hogy egyszer megtanuljon szaxofonon játszani.

Milyen ételeket szeretett gyerekkorában?

Az első élményem a fokhagymás pirítós volt: a gáztűzhelyre vaslapot tettünk, azon megpirítottuk a kenyérszeleteket, majd rádörzsöltük a fokhagymát – egy pohár citromos teával fenséges volt! A másik nagy kedvencem a zöldborsóleves hús nélkül, sok zöldséggel és galuskával. A feleségem, Judit már ugyanolyan finoman meg tudja főzni, mint annak idején édesanyám. Anyám nagyon jól főzött, nagymamám pedig remek bejglit és tejes kalácsot sütött, az utóbbi tetejéről mindig lelopkodtam a sült mandulát. Soha nem voltam válogatós, szerettem a lecsót, sőt a sárgarépa-főzeléket is! A spenótért kevésbé rajongtam, de mára azt is megszerettem.

Hogyan emlékszik vissza az első főzési élményére?

Édesanyám egy időben még főzőiskolát is tartott a Madách téren, sőt egy évig a svéd nagykövetség konyháját is vezette. Egyszer elmentem vele, és rácsodálkoztam, hogy a nagykövetségen minden hófehér volt: a bútorok, a függönyök, a falak és a konyha is fehérben tündökölt. Akkoriban elvarázsolt a konyha világa, sokszor voltam édesanyámmal együtt. Leginkább a palacsintasütés izgatott, így egyszer bevállaltam, hogy ha kikeveri a tésztát, szívesen kisütöm. Addig próbálgattam, míg végül már a levegőben is meg tudtam fordítani!

Felnőttként is főz?

Később, felnőttként egy ideig az aiolis spagettit is én főztem, rengeteg fokhagymával, sok erős paprikával. Egyszerűen elkészíthető étel, de ezt is el lehet rontani, ha például az ember odaégeti a fokhagymát. Van egy specialitásom, ami szintén nagyon egyszerű, de nagyon ízletes: a krumplit meghámozom, kettévágom, kivájom a közepét, és ebbe a kis teknőbe bacont, hagymát, kolbászkarikákat halmozok. Utána visszahelyezem a kivájt kalapot, és az egészet beteszem a sütőbe, míg meg nem pirul.

Egyébként én csak „tudományosan” szeretek főzni: kiszámolom az időket, hogy melyik hozzávalónak mennyi ideig kell főnie vagy sülnie, és mindent külön tányéron készítek elő – ezért a konyhában pillanatok alatt óriási rendetlenséget tudok csinálni. A feleségem ennek éppen az ellenkezője: néhány perc alatt képes egy háromfogásos ebédet összehozni. Egyébként néha előfordul, hogy reggelire megkívánunk egy paraszttálat, ilyenkor a vásárcsarnokban veszünk csécsi szalonnát, házi szalámit, disznósajtot, libatöpörtyűt, és azokat forró, friss kenyérrel esszük. De karácsonykor például Judit ötvözi a klasszikusat a modernnel: halászlé mindig van, emellett eszünk lazacot, borjúragut és baconbe göngyölt aszalt szilvával töltött csirkemellet is.

A borral is ilyen jó barátságban van?

Kamaszkorunkban háromféle bort ismertünk: az egri bikavért, a tokajit és a badacsonyi olaszrizlinget. Mivel ezek nem voltak igazán jó borok, így mi a vörösbort például kólával ittuk… Később, amikor már egyre jobb borokat készítettek idehaza, mi is elkezdtük kóstolgatni ezeket. Még 2010-ben részt vettünk a Borok útja rallye-n, ahol nem győztünk rácsodálkozni a szebbnél szebb tájakra, borospincékre és persze a borokra. Azóta már több mint háromszáz üveges borgyűjteményem van, plusz még ötven palack tokaji aszú. Tulajdonképpen a bor egy kicsit a hobbimmá is vált: Párizsban működik egy háromszintes borpalota, ahol több órát el szoktam tölteni, és ahonnan mindig veszek valami boros kelléket vagy egy dekantálót, esetleg egy tölcsért, egy szép dugót. Több mint háromezerféle francia bort és kétezerféle külföldit tartanak ott.

Külföldön járva az ételek kóstolgatásában meddig merészkedett?

Néhány éve Párizsban az egyik barátunk azt javasolta, hogy menjünk el egy étterembe osztrigát enni. Egy nagy, szökőkutas tálban hozták ki, és a tálon nemcsak osztriga volt, hanem csiga is. Gondoltam, az utóbbit kihagyom, de miután már mindenki megkóstolta, kénytelen voltam én is enni belőle. Be kell valljam, kellemes csalódás ért, talán leginkább a dióhoz tudnám hasonlítani az ízét. Aznap este több tál osztrigát is elfogyasztottunk, aminek reggelre meg is lett az eredménye: teljesen bedagadt az arcom, és kiderült, hogy foszformérgezést kaptam. De nem ez volt életem legnehezebb pillanata. Több mint harminc évvel ezelőtt vízisíelés közben balesetet szenvedtem, akkor egy hajszálon múlt, hogy életben maradok. De voltak szép pillanatok is: a legszebb, amikor a feleségem a születésnapomon megajándékozott egy fiúgyermekkel. Amikor hazajöttek a kórházból, a mellkasomra fektettem a négynapos kis pasit, és elaludtunk: így lett a két testből egy lélek.

Aglio olio spagetti

– ahogyan Hajas László szereti

Hozzávalók (4 fő részére):

500 g spagetti, 500 g garnélarák, egy fej fokhagyma, 50 ml olívaolaj, fokhagyma a rákhoz, petrezselyemzöld, chilipaprika, 0,5 lime leve, só ízlés szerint

Elkészítése:

Először a spagettit sós vízben megfőzzük. Közben a fokhagymát apróra vágjuk, beletesszük az olívaolajba, és lassú tűzön megpirítjuk. Utána az apróra vágott chilipaprikát is hozzátesszük és megpirítjuk, de vigyáznunk kell, hogy oda ne égjen. Egy másik serpenyőbe egy kis olívaolajat öntünk, majd hozzáadjuk az apróra vágott és megpirított fokhagymát és a garnélarákot, amit előtte lime-mal meglocsolunk. Az egészet pár perc alatt összepirítjuk, majd összekeverjük a megfőzött és leszűrt tésztával. Végül friss petrezselyemzölddel és tetszés szerint parmezán sajttal megszórjuk.

Amúgy tizennyolc évesen kezdtem el járni fodrászversenyekre, és akkor az fogalmazódott meg bennem, hogy mindenhová elmegyek, ahová csak tehetem, mert mindenhol lehet tanulni valamit, és azt be tudom építeni a tudáskelléktáramba. Mindig nyitott szemmel járok a világban, hogy tanulhassak, és azt próbálom átadni a kollégáimnak is. A családomon kívül az szerez örömöt, amikor a vendég elégedetten távozik a fodrászszalonból. Nincs annál nagyszerűbb érzés, mint amikor egy hölgy azt mondja a székből felállva, hogy ilyen élményben még soha nem volt része.

Egyébként pedig ha tehetném, zenélnék. Ez a legnagyobb álmom: régebben már próbálkoztam a szaxofonnal, mivel nagyon szeretem a hangját. Számomra a zene egy csoda, egyfajta kifejezőeszköz. A különféle hajbemutatókon is nagyon fontos szerepe van, és nagyon sokat segít az alkotásban is.

Forrás: https://index.hu/kultur/degusztator/2021/06/06/az-asztalfon-hajas-laszlo-akit-parizsban-megtrefaltak-az-osztrigak/