Aubameyang megszerezte első góljait a Barcelonában

A gránátvörös-kékeknél először kezdett a bajnokságban az Arsenaltól szerződtetett Pierre-Emerick Aubameyang, aki nem is várt sokáig első barcelonás góljával. A 23. percben remek kiugratást kapott Jordi Albától, majd kíméletlenül a rövid felsőbe bombázott. Kilenc perccel később Frenkie de Jong megduplázta a vendégek előnyét, rá hat percre pedig ismét a gaboni támadó volt eredményes. 

Ezzel ő lett a 21. században a második olyan Barca-futballista, aki első La Liga-kezdésekor duplázni tudott.

A második félidő elején megkezdte a felzárkózást a Valencia Carlos Soler révén (akinek volt egy meg nem adott gólja az első játékrész végén), de 10 perccel később Pedri bombagólja lehűtötte a kedélyeket. A spanyol válogatott középpályás egyébként három perccel azelőtt állt be csereként.

A folytatásban már inkább a szabálytalanságokon és a sárga lapokon volt a hangsúly, az állás már nem változott. Xavi csapata továbbra is tartja jó formáját, míg a Valencia csupán a 12. a tabellán. 

Eredmények, La Liga, 25. forduló:
Espanyol–Sevilla 1–1 (0–1)
Valencia–Barcelona 1–4 (0–3)

(Borítókép: Pierre-Emerick Aubameyang ünnepel a társakkal a Valencia ellen. Fotó: AFP.)

Forrás: http://index.hu/sport/futball/2022/02/20/la-liga-25.-fordulo-valencia-barcelona-pierre-emerick-aubameyang/