Akkor most köszönjünk el szépen a jó időtől

Bár keddre akár 30 fokig is emelkedhet a hőmérő higanyszála, a jó idő kérészéletű lesz. A több fokkal melegebb levegő ugyanis egy hidegfront előoldalán érkezik fölénk a jövő hét elején, amiből az következik, hogy a front ki is tolja maga előtt a meleget, ha úgy tetszik, kitol velünk. 

De ne szaladjunk annyira előre, nézzük, mit tartogat még a mai nap! A délelőtti verőfényes napsütést délután nyugat felől fátyol- és gomolyfelhők váltják fel, de legfeljebb az északi, északkeleti megyékben fordulhat elő egy-egy zápor. Ismét nagy területen megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik a délnyugatira forduló szél. Így azoknak, akik volán mögé ülnek, nemcsak napszemüveget kell bekészíteniük, de azzal is kalkulálniuk kell, hogy a szél jelentősen csökkentheti járművük menetstabilitását.

A reggel különös halójelenséggel indult, a nap körül udvar alakult ki. Ezt a légköroptikai hatást a 8–12 kilométer magasban képződő fátyolfelhőkben lévő jégkristályok okozzák a felső troposzférában. 

A fénysugarak ilyenkor visszaverődnek a hatszögletű jégkristályok belső vagy külső lapjairól, mint amikor az esőcseppeken megtörő fény szivárványt képez. Mostanában ebből se volt hiány, még kettős szivárvány kialakulását is megörökítették az Időkép olvasói.

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 19 és 24 fok között várható, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. Egyelőre nem lesz front felettünk, így átmenetileg megpihenhet a szervezetünk. A napos idő jó hatással lesz hangulatunkra, közérzetünkre, javul hőérzetünk. Ugyanakkor a szelesebb tájakon élők ingerlékenységet, nyugtalanságot, esetleg fejfájást tapasztalhatnak. A melegebb idő hatására egyeseknél migrén, dekoncentráltság, fáradékonyság is jelentkezhet. Fogyasszunk elegendő vitamint, és figyeljünk oda a megfelelő folyadékbevitelre – figyelmeztetnek az orvosmeteorológusok.

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/05/21/idojaras-front-halo/