Áder János: Véletlenek formájában, de az Isten mindig velünk van

A kérdés konkrét megválaszolásához a víz jelentőségét állította középpontba egy, a Vatikánban tett 2013-as látogatás előkészületéből kiindulva. Mint mondta, a Szentatyának egyéb ajándékok mellett egy Mátraverebélyszentkútról származó szenteltvizet vittek, de választhattak volna 26 másik kegyhely forrásából is. Véletlen? 

A repülőn olvasta, hogy 2,5 milliárd forintból bővítik és felújítják ezt a búcsújáró helyet. Véletlen? Amikor bemutatta családtagjait, a szentatya a neki átadott vízzel rajzol keresztet mindannyiuk homlokára. Véletlen? A négyszemközti találkozó fő témája a teremtett világ megóvása és vizeink védelme volt. Erről később pápai enciklika is született. Véletlen? Tíz nappal később Orbán Viktor egy fociedzésen megsérül és néhány napra járóképtelenné vált, ezért őt, azaz a köztársasági elnököt kéri fel, hogy helyettesítse a mátraverebélyszentkúti kegyhely alapkőletételén. Véletlen?

A nyitva hagyott kérdés után Ferenc pápa, Ima földünkért című írásának gondolatait idézve egészen széles spektrumra vetítette ki a keresztény emberek küldetését:

Segíts, hogy megmentsük azokat, akik e földön magukra hagyva és elfeledve élnek. Gyógyítsd meg életünket, hogy védelmezői legyünk a világnak, ne kifosztói. A szépség terjesztői legyünk, ne a szennyezésé és pusztításé. Érintsd meg azok szívét, akik csak haszonra törekszenek a föld és a szegények kárára.

A hit és tudomány viszonyáról szólva emlékeztetett, hogy e kettőt gyakran állítják szembe egymással, azt feszegetve, hogy az evolúció összeegyeztethető e a teremtéstörténettel. Ennek kapcsán a teremtéstörténetet tagadó darwinisták figyelmébe Charles Darwin Fajok eredete című alapvetésében szereplő, de szinte soha nem idézett mondatát ajánlotta: a Teremtő az életet, annak képességeivel eredetileg egy csekély számú formába adta be. Majd ebből az egyszerű kezdetből oly sok csodálatra méltó forma fejlődött és fejlődik ki továbbra is.

Áder János szavai szerint az Isten a fizikai szabályok, evolúciós törvények és a tér-idő dimenziójában, véletlennek érzékelt események formájában mindig velünk van.

Beszédének végén megemlékezett az elmúlt év koronavírus járványának tragikus következményeiről, konkrét személyes eseteket felsorolva. Több mint 600 olyan család van, ahol a 18 év alatti gyerekek egyik vagy mindkét szülőjüket elveszítették. Miután világossá vált, hogy nem egyszeri, hanem hosszan tartó segítség szükséges, az ő támogatásukra feleségével, Herczeg Anitával létrehozta a Regőczi István Alapítványt.

Mi a tanulság? – tette fel a kérdést. Sokan úgy gondolják, hogy Isten leül melléjük és így szólítja meg az embert: miben segíthetek? Valójában azonban az Isten keresése és befogadása cselekvő aktivitást jelent.

Jeleket mindannyian kapunk, csak rajtunk múlik, hogy egy sztorinak, vagy példának tartjuk. Csak rajtunk múlik, hogy véletlen, vagy Isten keze munkáját látjuk benne. Az én tanúságom, hogy jól sáfárkodjak a rám bízott talentumokkal.

Összefoglaló üzenetként azt mondta: ha nem fizikai valójában, hanem szívvel, lélekkel, cselekedetekkel keressük Istent, akkor meg is találjuk.

A Hungexpo csarnokában összegyűlt kétezer főnyi hallgatóság a korábbi tanúságtételektől eltérően, koncerteket idéző módon visszatapsolta Áder János köztársasági elnököt.

(Borítókép: Áder János. Fotó: NEK 2020)

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/09/10/ader-janos-veletlenek-formajaban-de-az-isten-mindig-velunk-van/