Áder János: a vakcinával szemben nincs helye kételynek

Nincs helye kételynek a Magyarországon használt oltóanyagokkal szemben, amelyek hatásosak és biztonságosak – ezt mondta Áder János a Kék bolygó című podcast hétfői adásában. 

A köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy 

a koronavírus elől nem lehet elbújni, ezért fontos felvenni az oltást.

Áder János üdvözölte, hogy a beoltottak száma lassan megközelíti a 6 milliót, hiszen ennek is köszönhető, hogy Magyarországon az élet visszatérhetett a rendes menetébe, felszabadultan lehetett nyaralni és megszűnt a kórházak leterheltsége. A járvány következő hulláma ugyanakkor már nincs messze, ezért az oltatlanoknak jelentkezniük kell vakcináért, mivel a betegség lefolyását nem lehet megjósolni – tette hozzá.

A beszélgetésben a köztársasági elnök megjegyezte, hogy az oltásellenes vélekedések hamisnak bizonyultak, sem a vakcinák tesztelése, sem az esetleges mellékhatások nem adnak okot a visszautasításra.

A Magyarországon alkalmazott oltóanyagokkal szemben nincs helye kételynek, a tapasztalatok kedvezőek – szögezte le. 

A műsor másik vendége Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora volt, aki ma a Kossuth Rádiónak is nyilatkozott a járványról.

A podcastban Merkely Béla azt mondta, hogy a delta variáns már olyan erősen fertőz, hogy a nyájimmunitás sem akadályozza a terjedését, ezért védelem nélkül csak idő kérdése a megbetegedés.

Voltak olyan betegek, akik a kórházban, súlyos tünetekkel küzdve bánták meg, hogy korábban nem adatták be az oltást – közölte. 

Merkely Béla részben a keleti vakcinákkal magyarázta, hogy a belföldi járványhelyzet sokkal kedvezőbben alakult, mint Európa más részein, ahol azokkal nem oltottak. Kifogásolta egyúttal, hogy több országban nem voltak egyértelműek a bevezetett intézkedések.

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/09/06/koronavirus-oltas-ader-janos/