A színház nem szereti az újrahasznosítást

Nem mindig az a drága, ami látványos, a színházakban csak korlátozottan működhet az újrafelhasználás, és a látványtervezők nem rajonganak azért, ha a művészi szempontjaikat anyagi megfontolások korlátozzák. Ráadásul a szerzői jogok is nehezítik a díszletek és jelmezek újrafelhasználását. Ez is kiderült a szinhaz.hu újságírója, Seres Gerda vezette beszélgetésből, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg a Katona József Színházban.

Barnák László szegedi színidirektor a beszélgetés elején leszögezi:

nagyon fontos az alkotói szabadság, de nem elhanyagolható szempont a színház költségvetése sem.

Amikor egy új előadást terveznek, a művészek először is megmutatják, elmesélik, mit is álmodtak meg, majd felsorolják, mire lenne szükség az álmok megvalósításához. Ezután következik a számvetés, vajon mindenképp szükség van-e új beruházásra, vagy a már meglévő eszközökkel is megoldható az álom egy része.

Az új néha olcsóbb, mint a régi

A tervezők szeretnek nagyot álmodni, szabadon gondolkodni, a direktornak viszont figyelnie kell arra is, hogy ami összegyűlt a raktárakban és felhasználható, azt ne kelljen kidobálni.

– summázott az igazgató.

Khell Zsolt díszlettervező szerint a magyar színházakban elterjedt gyakorlat a díszletek újrahasznosítása. Ennek leginkább anyagi okai vannak, bár az is előfordul, hogy az előadás szellemisége kívánja ezt a megoldást. Az utóbbi helyzetet kifejezetten szereti, az előbbiekkel pedig kénytelen megalkudni.

Bontott elemekből nem lehet vadonatúj dolgot csinálni. Ilyenkor születnek a kompromisszumok.

–  vélekedik az alkotó.

Két produkciót hozott fel példaként, amelyeket a díszlet szempontjából meghatározott a recycling. Az egyik egy miskolci, Hermelin című előadás volt, ahol költségvetési okokból szigorúan újrahasznosított díszletben kellett gondolkodniuk, bár ezt szakmailag nem tartotta szerencsésnek. Szombathelyen a Revizor-előadás díszletéből kellett Farsangot csinálni. Azt mondja, a Weöres Sándor Színházban működött a megoldás a Mohácsi testvérek darabjánál.

Barnák megjegyezte, hogy néha drágább a visszabontás, mint új eszközök készítése új alapanyagokból. Egy-egy nagyszabású díszlet tervezésekor számolni kell a bontás és elszállítás költségeivel is, amelyek meglepően nagyok lehetnek.

Vannak persze a színházi raktárakban olyan alapelemek – padozatok, emelvények, vázszerkezetek –, amelyekre különféle fedőfelületek kerülnek a díszletkészítés során. Így lehet például egy bálteremből várfal, tehát ezeket a meglévő elemeket ki lehet egészíteni anélkül, hogy sérülne a művészi koncepció – sorolta az igazgató.

Remete Krisztina jelmeztervező arról beszél, hogy az ő alkotóterületén kicsit más a helyzet. Személy szerint nagyon szereti az upcyclingot, jó érzése támad, amikor a kezében tartott anyagnak, ruhának története, titka van. A régi jelmezek esetében is alapvetően az adott előadás, a színpadon előadott történet határozza meg, hogy lehet-e újrahasznosításban gondolkodni.

Vannak olyan emblematikus jelmezek, amelyeket kollégái terveztek egy korábbi produkció számára, de valamilyen okból az ő koncepciójában is helyet kaphatnak. Ilyenkor mindig megkeresi az alkotót. Az ellen sincs kifogása, ha mások munkáiban tűnik fel egy-egy saját tervezésű jelmeze, feltéve, hogy erről őt is értesítik. Ha viszont véletlenül fedezi fel a saját keze nyomát egy más nevével jegyzett produkcióban, akkor bizony „morcos” lesz.

A színházban nem lehet fő szempont az anyagtakarékosság

A műsorvezető kérdésére, miszerint egyáltalán érdemes-e fenntarthatósági szempontokról beszélni a színházi alkotó folyamatoknál, Khell Zsolt csaknem egyértelmű nemmel válaszol. Úgy látja, hogy nehéz nagy hatású dolgokat létrehozni olyan feltételrendszerben, ahol alapvető szempontot jelent, vajon hány fát vágtak ki a felhasznált anyagok miatt. Szerinte a színház kifejezetten olyan terület, ahol az anyagtakarékosság nem lehet a legfontosabb művészeti cél.

Remete Kriszta egy Radnóti Színházzal közösen lefolytatott integrált tervezési kurzust említ, amelynek a témája épp a környezettudatos színház volt. A projektben részt vevő diákok egy sor európai teátrumtól gyűjtötték össze az idevágó információkat. Kiderült például, hogy milyen papírra nyomtatják a műsorfüzetet, miféle sminket használnak, és mi a színházi narratíva a témával kapcsolatban. Az előadásokat ilyen szempontból nem vizsgálták.

A Radnóti munkatársainak néha bizony „égnek állt a hajuk a diákok ötletei hallatán” – meséli a jelmeztervező, hiszen a más területről érkező fiataloknak fogalmuk sem volt a színházak napi működéséről. Az az ötletük viszont sikert aratott, hogy jelöljék meg az aktuális előadás újrahasznosított díszlet- és jelmezelemeit. Külön piktogramot is terveztek azért, hogy ez megjelenhessen a műsorfüzetekben is.

A Zöld Színház Projekt  elemeinek szegedi megvalósulásáról Barnák László olyan apró, de fontos lépéseket sorolt fel, mint például, hogy a szövegkönyveket, szerződéseket újrahasznosított papírra nyomtatják. A mosdók vízcsapjaira is porlasztófejet szereltek, sőt a papír kéztörlőt adagoló szerkezeteik is takarékosak. A részleges felújítások során LED-es lámpákkal igyekeznek csökkenteni az intézmény ökológiai lábnyomát, új kerékpártárolót építettek, és hasonló apró lépésekkel haladnak tovább.

Az igazán nagy lépés természetesen az lehetne, ha teljesen felújítanák, energiatakarékossá alakíthatnák a színház épületét, de erre bizonytalan ideig várniuk kell – szögezi le a direktor.

Az újrahasznosítás és a szerzői jog

Mivel a díszletekre és jelmezekre is vonatkoznak a szerzői jog előírásai, Barnák szerint mindig jelezni kell az alkotóknak, ha további terveik lennének az alkotásaikkal. Ezeket a szempontokat igyekeznek szerződésben is rögzíteni.

Khell a maga részéről nem bonyolítaná túl ezt a kérdést. Neki semmi baja sincs azzal, ha újra felhasználják az ő színházi alkotásait, feltéve, ha fizetnek érte.

Forrás: https://index.hu/kultur/2022/02/15/katona-jozsef-szinhaz-diszlet-jelmez-ujrahasznositas-szegedi-nemzeti-szinhaz-beszelgetes-zold-szinhaz-projekt/