A Szegedi Szabadtéri Játékok volt igazgatója irányítja a színházi képzést az SZFE-n ősztől

A szakember az SZFE-n végezte el a drámapedagógia szakot, majd Erdélyben tanult színházrendezést, és a doktori iskolát is ott járta ki. Tavaly februárig a Szegedi Szabadtéri Játékokért volt felelős, illetve a Szegedi Tudományegyetem Művészeti Karán oktatott címzetes docensként. – derül ki az szfe.hu honlapon közzétett interjújából.

A megújuló Színház- és Filmművészeti Egyetemhez a rendezőasszisztens képzés osztályvezetőjeként csatlakozott, következő tanévben pedig a tanítás mellett a Színházművészeti Intézetet igazgatja.

Ebben a minőségében fontosnak tarja, hogy az SZFE struktúraváltása mellett,

a színházi életünkben a tartalmi, esztétikai változások is szerepet kapjanak.

A következő tanévtől az ő vezetése alatt működő Színházművészeti Intézet képzésein színházrendező prózai, színházrendező báb specializáció, valamint színművész szakok indulnak. A három induló osztályban várhatóan 21 hallgató kezdi meg tanulmányait.

A tanári karból Tompa Gábor rendezőt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját és Funtek Frigyes színészt, rendezőt emelte ki, mint külföldi oktatói tapasztalattal is rendelkező nemzetközileg is elismert színházi mestereket.

(Borítókép: Herczeg T. Tamás 2020. augusztus 6-án. Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Forrás: https://index.hu/kultur/2022/08/05/a-szegedi-szabadteri-jatekok-volt-igazgatoja-iranyitja-a-szinhazi-kepzest-az-szfe-n-osztol/