A rocksztár léthez Martonvásárról indul az út

A Fülesbagoly tehetségkutatók sorát a debreceni kezdte május 8-án a nagyerdei víztorony kerthelyiségébe.. Ezt követte a budapesti július 10-én a Kobuci kertben, most pedig a martonvásári következik szeptember 11-én a Brunszvik–Beethoven Kulturális Központban.

A tehetségkutatón közel 30 nyereményt adnak át a szervezők. A díjak között szerepel tévés fellépés, rádiós játszás, arculattervezés, házistúdió valamint fellépés a a Fekete Zaj és a FEZEN Fesztiválon. A könnyűzenei versenyen megválasztják a legjobb férfi és női énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, ők mind értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak.

Újdonság a tehetségkutatók életében, hogy a MoodMedia háttérzene-szolgáltató jóvoltából egy döntős együttes egy dala bekerül nagyjából 500 helyre, köztük telekommunikációs cég üzleteibe, gyorséttermekbe, bútoráruházakba, hipermarketekbe és állateledel boltokba. A kiválasztott szerzemények minimum egy éven át napi rendszerességgel hangzanak el az üzletekben.

A Petőfi Rádió Különdíjat oszt ki, amellyel a feltörekvő előadó vagy zenekar országos ismertséghez juthat. A rádió zenei szerkesztősége kiválaszt a három Fülesbagoly Tehetségkutató döntősei közül egy dalt, előadóit bemutatja, és a szerzeményt rotációban játssza.

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete több mint 90 tagjának, köztük Enyedi Ildikó, Hajdu Szabolcs, Orosz Dénes és Ujj Mészáros Károly rendezőknek megmutatja a döntős zenekarok dalait. Amennyiben valamelyik rendezőnek megtetszik egy dal, és beleillik egy készülő filmjébe, akkor a szerzőkkel egyeztetve felhasználja az alkotásába.

A versenyre a Fülesbagoly Tehetségkutató weboldalán lehet jelentkezni. A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd a döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek. Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek ülnek, mint Andásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára, F. Tóth Benedek kulturális újságíró, az Index főszerkesztő-helyettese, László G. Gerzson, a Music Channel zenei- és programigazgatója, illetve Warnusz Zsuzsa Artisjus-díjas zenepedagógus, zenész.

A Fülesbagoly Tehetségkutató számos kísérőprogrammal egészül ki Martonvásáron. A zenei verseny teljes ideje alatt a Hangszert a kézbe kiállításon közel 120 hangszert lehet kipróbálni. A tehetségkutató után Szeder koncert lesz, majd DJ Bebe pörgeti az elmúlt 20 év magyar alter és rock slágereit.

Forrás: https://index.hu/kultur/zene/2022/08/04/fulesbagoly-tehetsegkutato-verseny-martonvasar-kiegeszito-programok/