A rezsiemelés miatt az ingatlanpiac is beszakadhat

A napi.hu szerint a vállalat elemzésében az áll, hogy a kereslet most még a 2019-eshez képest is magasabb, a júniusi 11,7 százalékos infláció mellett ugyanis nincs olyan, a lakosság számára is elérhető, alacsony kockázatú befektetés, ami eddig meg tudta volna verni az ingatlanok reálértékben mért teljesítményét. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

az idei második negyedévben átlagosan 20 százalékkal emelkedtek a lakásárak.

Az Equilor szerint azonban már látszódnak a repedések a falon: az infláció üteme feltételezhetően júliusban is tovább emelkedett, az MNB pedig a következő hónapokban folytatja a kamatemeléseket. Ezek felgyorsíthatják a kereslet csökkenésének folyamatát,

ez pedig végső soron a nagyobb és nem energiatakarékos ingatlanoknál stagnáláshoz, esetleg árcsökkenéshez vezethet.

Jelenleg a 40-60 négyzetméter közötti ingatlanokat keresik legjobban a vevők. Mindez az Equlor szerint azzal is magyarázható, hogy a vásárlók – beleértve a befektetőket is – áttérnek a kisebb és energiatakarékosabb lakásokra, és e változásnak jelentős hatása lehet az egész magyar ingatlanpiacra.

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2022/08/05/energia-veszelyhelyzet-ingatlanpiac-valsag-rezsicsokkentese-magas-epitoanyagarak/