A rekordbajnok legyőzte a Fradit a BL-döntőben

A címvédő és a rekordbajnok csapott össze a döntőben, hiszen a Ferencváros 2019-es győzelme után az előző kiírást a koronavírus-járvány eltörölte, a Pro Recco nyolc sikerével pedig vezeti az örökrangsort.

A Ferencváros rossz hírt kapott a szombati finálé előtt, Sedlmayer Tamást brutalitás miatt az európai szövetség két meccsre eltiltotta, így nem ugorhatott ma a medencébe.

A rengeteg kiállítást hozó első negyed fordulatosan alakult, hiszen Dusan Mandics fórgóljára (1–0) Nicolas Constantin-Bicari és Vigvári Vendel felelt (1–2), de Pietro Figlioli duplájával így is az olaszok zártak előnnyel (3–2).

A 19 éves Vigvári a második játékrészben is beköszönt az olaszoknak, majd Vámos Márton és Nikola Jaksics is egyenlített, így az első félidő után 5–5-öt mutatott az eredményjelző.

A fordulást követően Jannisz Funtulisz megkapta a harmadik kiállítását is, ezt pedig villámgyorsan büntette is a Pro Recco, majd Mandics óriási bombájával először volt közte kettő (7–5). Nem sokkal később Mezei Tamás is kipontozódott, a ferencvárosi gólínség pedig tíz perc fölé nyúlt.

Mindkét csapat láthatóan az utolsó erőtartalékait próbálta bevetni a nyolcas döntő végjátékában, igazán nagy helyzetekig sem jutottak a felek, aztán négy perccel a vége előtt Mandics megtörte a jeget, és egyben le is zárta a győzelem kérdését. Egy fórból még Francesco Di Fulvio is eredményes volt, majd 16 perc gólcsend után Constantin-Bicari tekerése megtörte a jeget, de ez már csak a szépségtapaszra volt elég (9–6).

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCAS DÖNTŐ, BELGRÁD

Döntő

Pro Recco (olasz)–FTC 9–6 (3–2, 2–3, 2–0, 2–1)

A 3. helyért

Brescia (olasz)Barceloneta (spanyol) 13–7

Az 5. helyért

Jug Dubrovnik (horvát)–Hannover (német) 16–11

A 7. helyért

Olympiakosz (görög)–Marseille (francia) 13–12

(Borítókép: Mandics tarthatatlan volt – Mondadori Portfolio / Getty Images Hungary, archív)

Forrás: https://index.hu/sport/vizilabda/2021/06/05/a-rekordbajnok-legyozte-a-fradit-a-bl-dontoben/