A madridi antifutball ezúttal nem volt eredményes Manchesterben

Manchester City (angol)–Atlético Madrid (spanyol) 1–0 (0–0)

Az Atlético Madrid újra Manchesterbe látogatott, amiről jó emlékei lehettek Diego Simeone csapatának, hiszen a nyolcaddöntőben a Unitedet idegenben legyűrve jutott tovább a spanyol gárda.

Bár akkor is a manchesteriek voltak nyomasztó fölényben (ahogyan azon a héten minden házigazda), ez most egy egészen új szintre emelkedett, hiszen gyakorlatilag csak a Citynél volt a labda, az öt védővel és öt középpályással „operáló” vendégek még csak meg sem próbálták elhitetni, hogy ők ma szeretnének játszani. 

Az Atlético Madrid mérlege az első félidőben: 0 lövés, nyilván ebből 0 kaput eltaláló, Antoine Griezmann-nak négy passza volt, Joao Félixnek hét, de a csapat is alig jutott 100 fölé.

Hatékonynak viszont lehet nevezni Diego Simeone csapatának játékát, hiszen a BL halálcsoportját megnyerő, eddig közel három gólt átlagoló (8/23) manchesteriek is csak szenvedtek ezzel a betonbunkerrel, és hiába volt hat lövésük, gólhelyzet ebből nem alakult ki.

A második félidőre egy másabb szellemiségű madridi csapat jött ki, már amennyiben arra gondolunk, hogy legalább ellentámadásokra vetemedtek, és bár ezek sem voltak veszélyesek, azért figyelmeztető lehetett a rendkívül magasan védekező angol csapat számára.

A házigazda Kevin De Bruyne szabadrúgásaival aztán már Jan Oblakot is megdolgoztatta, aztán Aymeric Laporte fejelt nagy helyzetben a kapu fölé, érett az angolok vezetése.

Mindkét szakvezető hármas cserében látta csapata felrázásának kulcsát, ez elsőre Guardiolának jött be, hiszen a pályára lépő Phil Foden káprázatos labdát adott De Bruynének, aki a ziccert a jobb alsóba lőtte (1–0).

A kérdés az volt, hogy hátrányban akar-e változtatni bármit az Atlético, vagy az egygólos hátrány nem olyan rossz alapon marad minden az eddigi mederben. Bár a madridiak valamivel aktívabbak voltak, újabb ziccer megint csak Foden és De Bruyne összjátéka után alakult ki, de most blokkolni tudtak a spanyol védők.

A hajrában ez a duó újabb helyzeteket dolgozott ki, de újabb gól ezen a napon már nem született.

Benfica (portugál)–Liverpool (angol) 1–3 (0–2)

Az angol bajnok aranyverseny másik szereplője, az épp az Atlético Madridot megelőzve csoportelső Liverpool már az első félidőben érvényesítette a papírformát, az első negyedórát még kihúzta a Benfica, de Andrew Robertson szöglete után Ibrahima Konaté fejese már utat talált a kapuba (0–1).

Újabb 17 perccel később megint eredményes volt az angol együttes, egy gyors ellentámadás után Luis Díaz lefejelt labdáját Sadio Mané passzolta a kapuba (0–2).

A félidő végén mindkét csapat betalálhatott volna néhány másodperc leforgása alatt, de végül 2–0-s liverpooli előnnyel fordultak a felek.

A második félidőben hiába volt a Liverpoolnál rengeteget a labda, gyakorlatilag a kapu felé sem néztek a vendégek, az egyre többet próbálkozó Benfica pedig Darwin Núnez gyors szépítése után az egyenlítésért mehetett – de ez már nem jött össze, sőt a végén még Díaz is betalált, gyakorlatilag eldöntve a továbbjutás kérdését, és a házigazda még annak is örülhetett, hogy Diogo Jota a 97. percben ajtó-ablak helyzetben rontott (1–3).

BAJNOKOK LIGÁJA

NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK

Manchester City (angol)–Atlético Madrid (spanyol) 1–0 (De Bruyne 70.)

Benfica (portugál)–Liverpool (angol) 1–3 (Núnez 49., ill. Konaté 17., Mané 34., L. Díaz 88.)

(Borítókép: Paul Ellis / AFP)

Forrás: http://index.hu/sport/futball/2022/04/05/manchester-city-atletico-madrid-benfica-liverpool-bajnokok-ligaja-negyeddonto/