A Kúriához fordult a kórház Csernavölgyi István kártérítési ügyében

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház mint alperes, a másodfokú ítélettel kapcsolatban a Kúriához fordul felülvizsgálati kérelemmel Csernavölgyi István volt főigazgató menesztésének ügyében – derült ki az Indexhez eljuttatott közleményből.

Ahogy arról tegnap írtunk, jogerősen is pert nyert a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház korábbi főigazgatója, akit 2020 áprilisában, a koronavírus-járvány elején bocsátott el Kásler Miklós. A bíróság már első fokon is a volt kórházigazgatónak adott igazat, most pedig ezt erősítették meg másodfokon, ezzel az ítélet jogerőre emelkedett. A döntés szerint Csernavölgyi István 24 millió forint elmaradt munkabért, valamint annak kamatát kapja meg kártérítésként.

Forrás: https://index.hu/belfold/2022/02/16/egeszsegugy-csernavolgyi-istvan-karterites-per-birosag-kuria-itelet-egeszsegugy/