A koronavírus legjellegzetesebb tünete az Alzheimer-kór előjele is lehet

Világszerte a koronavírusos betegek nagyjából öt százalékát, mintegy 27 millió embert érinti a hat hónapnál tovább tartó szaglásvesztés.

A San Diego-ban megrendezett Alzheimer-kór Szövetség Nemzetközi Konferenciáján közölt eredmények arra engednek következtetni, hogy van összefüggés a két tünet között, bár a szakértők szerint további kutatásokra van szükség az ügy tisztázásának érdekében.

„Adatainkból határozottan megállapítható, hogy a 60 év feletti felnőttek veszélyeztetettebbek a vírus utáni károsodásban, ha volt szaglásvesztésük, függetlenül a betegség súlyosságától. Azt azonban még korai lenne megmondani, hogy a károsodás mennyire lehet tartós esetükben” – mondta a tanulmány társszerzője, Gabriela Gonzalez-Aleman, a Buenos Aires-i Pontificia Universidad Catolica Argentina professzora.

A kutatás során 766 felnőttet követtek soron a fertőzést követő egy évben. A vizsgált személyek 55 és 95 év között voltak és közel 90 százalékuknak volt teszttel alátámasztott koronavírus-fertőzése – írja az NBC News.

Az év végi eredményekből kiderült, hogy a fertőzöttek kétharmadának volt valamilyen kognitív károsodása, a résztvevők felénél pedig súlyos károsodásról volt szó.

Claire Sexton, az Alzheimer-kór Egyesület tudományos programjának vezetője szerint a szaglásvesztés az agy gyulladásos reakciójának a jele, a gyulladásoknak pedig szerepe van az Alzheimer-kórhoz kapcsolatos neurodegeneratív folyamatok kialakulásában.

Az Alois Alzheimer által 1906-ban leírt Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb formája. A gyógyíthatatlan kórt az idegsejtekben elszaporodó fehérjék okozzák. Ez egy nagyon sokarcú betegség, aminek egyelőre nincs hatékony kezelési módszere.

Bármivel is próbálkoztak a kutatók, nem jártak sikerrel a háttérben húzódó mechanizmus megfejtésében. Ennek egyik oka lehet az elmúlt évtizedek legelismertebb Alzheimer-kutatóinak eredményei, amikről kiderült, hogy többször is meg lettek hamisítva.

Halovány reményt jelenthet a Flinders Egyetem kutatócsoportjának júliusban publikált tanulmánya, ami bemutatta, hogyan alakul át a tau nevű fehérje, ami toxikus hatást gyakorol az agysejtekre.

Több területen károsodhat az agy

A Chicagoi Egyetem kutatói végeztek egy másik tanulmányt, amelyből kiderült, hogy a szaglásvesztés nemcsak a kognitív hanyatlás előjele lehet, hanem az Alzheimer-kór és a demencia kapcsán kialakuló változásokra is utalhat.

A Rush Egyetem Memória és Öregedés Projektjének adatait felhasználva a kutatók 515, 22 évnél idősebb felnőttet figyeltek meg. Megmérték a szürkeállomány térfogatát az agy azon részein is, amelyek a demenciához és a szagláshoz kapcsolódnak. Tapasztalataik szerint szaglásvesztés az agy mindkét féltekéjén romló szürkeállománnyal párosult.

Dr. Jayant Pinto, a tanulmány vezetője szerint nem a koronavírus az első, amely hat a szaglásra, de a pandémia megjelenése előtt ez a jelenség ritkábbnak számított.

Amennyiben kiderül, hogy a koronavírussal párosuló szaglásvesztés kognitív károsodást okozhat, akkor az összefüggés megértése segíthet az orvosoknak, hogy a szaglásvesztés korai szakaszában beavatkozzanak és potenciálisan megelőzzék a károsodást.

(Borítókép: Bettencourt / Toronto Star / Getty Images)

Forrás: https://index.hu/techtud/2022/08/02/egyesult-allamok-alzheimer-kor-koronavirus-demencia-szaglas/