A Kádár-villa miatt több mint 200 milliót követel az államtól a Veres család

Több mint kétszázmillió forintot követel az államtól Veres István üzletember családja amiatt, hogy kiköltöztették őket a Kádár-villából, amely a család szerint nekik köszönhetően újult meg, ám a beruházás értékét nem térítették meg nekik – írja a Blikk.

Veres István családja 1999-től él a Kádár-villában, miután megkapták az ingyenes használati jogát. Mintegy húsz év után, 2019-ben tették ki őket. A lapnak Veres István lánya, Laura azt mondta: két évvel ezelőtt, májusban egy papírt találtak a kerítésre tűzve.

Azon az állt, hogy a Magyar Állam végrehajtást kért az önkényesen elfoglalt ingatlan miatt, amit ki fognak üríteni, és nekünk 48 óra alatt el kell hagynunk a házat. Másfél nap alatt nem tudtunk mindent elvinni, nekem is ott maradt sok holmim, amit végül másfél év küzdelem után kaphattam meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől (MNV). Sok jelentős értékű eszköz maradt a házban, amit elszállítani nem tudunk

– mondta Veres Laura. Hozzátette: a villát 2003-ban felújították, egy új szintet is építettek hozzá, ám nem kaptak rá használatbavételi engedélyt, noha szerinte minden szabályosan történt.

A család állítja: a ráépítés költsége 140 millió, a felújítás pedig mintegy 100 millió forint volt. Ezt az összeget most az államtól követelik. A Fővárosi Törvényszékhez benyújtott keresetükben azt kérték, hogy a bíróság mondja ki: jogalap nélkül gazdálkodott a beruházással a magyar állam. A lap kereste a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, ám csak a perek lezárása után adnak tájékoztatást.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly december 16-án adta át a Kádár-villa kulcsát II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkának, erről a Hungary Helps Program osztott meg egy videót. A miniszterelnök a házszenteléssel egybekötött kulcsátadó ünnepségen azt mondta:

az egyházellenes pártállam vezetőjének egykori rezidenciája az üldözött keresztény egyház használatába kerül, vendégházként fog funkcionálni.

Forrás: https://index.hu/belfold/2021/06/02/kadar-villa-mnv-per-veres-istvan-laura-magyar-nemzeti-vagyonkezelo-felujitas-ii-efrem-ignac-patriarka/