A háború még a holdra szállásba is bezavar

 A Luna három különböző projektet takar, az első küldetés szeptemberben indulna a Holdra.

Az ESA egyik elsődleges célja az orosz Luna-misszióval együttműködve az volt, hogy a PILOT navigációt éles teszt alá helyezze – írta az Interestingengineering. Ez a rendszer a Hold felszínéről készült képek feldolgozásával működik, és a jövőben segítené a járművek landolását. A PILOT a leszálláskor jelzi a veszélyes tárgyakat, sziklákat, krátereket vagy más járműveket.

A Luna-27 másik ambíciója a talaj összetételének tanulmányozása volt a Hold déli pólusának közelében. Az ESA az erőforrás-megfigyelési és helyszíni kutatási, feltárási, kereskedelmi és a holdfúrócsomagot is használni szerette volna a Luna-27 küldetésben. Ez utóbbihoz a PROSPECT robotfúrót és egy miniatűr laboratóriumot vittek volna magukkal.

A robotfúró akár egy méteres mélységig is behatolna a Hold talajába, holdmintákat gyűjtene, és azokat a mini laborokban elemezné. A Hold alatti régiókból gyűjtötte volna be a jeget, és szintén egy laborban tárolta volna további elemzés céljából. Az olyan kérdések megválaszolása is az elhalasztott Luna-27-ra várt volna, mint például, hogy mennyi víz van a Holdon, és hogyan lehet hozzáférni.

Nem ez az egyetlen együttműködés az ESA és a Roszkozmosz között, ami veszélybe került Oroszország ukrajnai hadműveletei miatt. A Rosalind Franklin marsjáró küldetése idén startolt volna, de mivel a Roszkozmosz volt a felelős az indításért, elakadt. A Rosalind Franklin egyébként már túl van egy elhalasztott indításon, mert 2020-ban a koronavírus járvány vetett gátat a felszállásának.

Mivel kétévente indítanak új expedíciót, a leghamarabb 2024-ben szállhat fel, de persze addig az ESA-nak új partnert kell találnia az oroszok helyett. A mars járó jelenleg az ESA raktárában van, és a fejlesztők a lehetséges alternatív szállítási rendszerek felkutatásán dolgoznak. A probléma csak az, hogy az orosz Kazachok technológia kulcsfontosságú volt a mars járó küldetésében.

Forrás: https://index.hu/tudomany/2022/04/14/hold-misszio-roszkozmosz-urugynokseg/