A Győr a BL-negyeddöntőben revansot vehet tavalyi legyőzőjén

A házigazda kezdte jobban a meccset, az első két gól megszerzése után többször hárommal is vezetett (7–4), de ezt követően feljöttek a vendégek és a szünet előtt fordítottak is (13–14), hogy aztán a pihenőre döntetlen mellett vonuljanak a felek (14–14).

A második félidő első perceit a hazai pályán egy góllal nyerő dánok indították jobban, de a franciák hamar fordítottak és újra elléptek hárommal (21–18), de az utolsó tíz percre megint egálra módosult az állás (23–23).

Ebben a szakaszban viszont már nem volt kérdés, Darleux lehúzta a rolót, Kobylinskáék pedig 28–24-re elléptek, innen pedig nem volt visszaút a dánok számára (29–26).

Érdekesség, hogy a Brest az előző idényben épp a Győrt kiejtve jutott döntőbe a final fourban (büntetőkkel nyertek a franciák az elődöntőben), így most fűtheti a revans vágya az öt BL-sikerével az örökranglista harmadik helyén álló magyar csapatot.

Ami a negyeddöntő mezőnyét illeti

A Ferencváros nem tudta ledolgozni hétgólos hátrányát a Krim Ljubljanával  szemben, a szlovén csapat ellenfele a címvédő Vipers Kristiansand lesz majd a négy közé jutásért. A negyeddöntőben a CSZKA Moszkvával párba álló, így meccs nélkül továbbjutó CSM Bucuresti az Esbjerggel találkozik, a Dortmundot kétszer is kiütő Metz pedig már be is jutott a final fourba, mivel a Rosztov-Dont is kizárták az orosz–ukrán háború miatt.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁNA

A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT

Brest Bretagne (francia)–Odense (dán) 29–26 (14–14)

Továbbjutott: a Brest, 53–51-es összesítéssel

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

CSM Bucuresti (román)–Esbjerg (dán)

Brest Bretagne (francia)–Győri Audi ETO KC (magyar)

Metz (francia)–Rosztov-Don (orosz) 20–0 – az orosz csapatot kizárták

Krim Ljubljana (szlovén)–Vipers Kristiansand (norvég)

Az első mérkőzéseket április 30-án és május 1-jén, a visszavágókat egy héttel később.

(Borítókép: Tavaly a Brest játékosai örülhettek –  MTI/Krizsán Csaba, archív)

Forrás: https://index.hu/sport/kezilabda/2022/04/03/a-gyor-a-bl-negyeddontoben-revansot-vehet-tavalyi-legyozojen/