A felborult tűzoltóautó vezetője katonai bíróság elé kerül

Katonai bíróság elé kerülhet az a volt tűzoltó, aki még 2019 szeptemberében egy iskolásoknak tartott bemutatón vezette azt a tűzoltóautót, amely felborult – számolt be az RTL Klub híradója. A nyomozó ügyészség közlekedési baleset okozása miatt indított eljárást a férfi ellen.

Korábban a Váci ESTV tette közzé azt a felvételt, amelyen az látszott, hogy az autó vészesen bedől. Az autó sofőrje egy kormánymozdulattal visszaállította az egyensúlyt, a teherautó viszont a tehetetlenség miatt felborult. A tartályban mintegy négyezer liter víz volt.

Az akkor a volán mögött ülő Grédely György a televíziónak elmondta: akkor több olyan embert is látott a lezárt gyakorlópályán, aki nem tartózkodhatott volna ott. Szerinte egy operatőr is rossz helyen állt, őt még kikerülte. Ekkor viszont túl közel került a betonon guggoló kollégájához, ezért elrántotta a kormányt.

A felborult tűzoltóautóban öten ültek. Egy ember súlyosan, a többiek könnyebben megsérültek. Más nem szenvedett sérülést a balesetben. A rendőrség később hivatalból tett feljelentést, az ügynek nem lett további fejleménye. 

A tűzoltókocsi vezetőjét váratlanul érte, hogy nem sokkal áprilisi leszerelése után meggyanúsították. A férfi panasszal élt, de az ügyészség elutasította a tanúvallomások, a szakértői vélemények és a feljelentés alapján.

A csatorna úgy tudja, hogy a Központi Nyomozó Ügyészség megalapozottnak tartja a gyanúsítást a volt tűzoltó ellen.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Forrás: http://index.hu/belfold/2021/07/17/tuzolto-baleset-katonai-birosag/