A brazíliai áradásoknak már 146 halálos áldozata van, 191 embert még keresnek

A Rio de Janeirótól északra lévő üdülővárosban, Petrópolisban kedden extrém mennyiségű eső esett, amelynek következtében elöntötte a villámárvíz a várost és földcsuszamlásokat is okozott.

Jair Bolsonaro brazil elnök pénteken személyesen is a helyszínre érkezett, beszámolója szerint a térség most úgy néz ki, mintha kitört volna a háború. Az extrém időjárás azóta is lassítja a mentést, szombaton például a munkát több alkalommal is fel kellett függeszteni a heves esőzések, áradások miatt. A mentőcsapatok így már egyre kevésbé bíznak abban, hogy az eltűntek közül bárkit is élve találnak meg.  

A munkálatokat önkéntesek is segítik, valamint összesen 41 keresőkutyát is bevetettek. Nagyobb munkagépeket azonban – a csuszamlós talaj miatt – nem tudnak bevetni a helyszínen, ezért kizárólag a kézi eszközökre hagyatkoznak a mentésben. 

Gyakorlatilag úgy dolgozunk, mint a hangyák, de csak lassan tudunk haladni

– mondta a helyi tűzoltók mentőcsapatának vezetője. 

Az eddig jelentett 146 halálos áldozatból 27-en kiskorúak voltak. A túlélők közül több mint 900 embert iskolákban és ideiglenes óvóhelyeken szállásoltak el. 

(via BBC)

(Borítókép: a nagy mennyiségű eső okozta fölcsuszamlás egy légi felvételen. Fotó: Ricardo Moraes / Reuters)

Forrás: https://index.hu/kulfold/2022/02/20/brazilia-aradas-petropolis-arviz-foldcsuszamlas-tragedia-mentocsapatok/