A beoltottak közt is terjed és fertőz a delta-variáns

A Reuters által közölt elemzés több, a delta-variáns által érintett ország egészségügyi jelentéseit veszi számba: 

  • Az Angol Közegészségügyi Intézet (PHE) pénteken azt közölte, hogy az országban  3692, a delta-variáns miatt kórházban kezelt betegből a páciensek 58,3 százalékát egyáltalán nem oltották be, 20,9 százalékát egyszer beoltották, 22,8 százalékát pedig mindkétszer beoltották a koronavírus ellen.
  • Szingapúrból – ahol a delta variáns már dominánssá vált – azt jelentették, hogy a koronavírusos esetek háromnegyede az oltottak közül kerül ki, bár állításuk szerint náluk rendszerint nem tapasztalnak súlyos tüneteket. 
  • Izraelben a kórházban kezelt emberek 60 százaléka a beoltottak közül kerül ki. Állításuk szerint a betegek  többsége 60 év feletti vagy krónikus betegségben szenved. Hozzátették: a Pfizer vakcinája kisebb mértékben bizonyult hatékonynak a tünetek megelőzésében delta-variánssal szemben, de az egyénnek még így is erős védelmet biztosít. Azt viszont nem akadályozza meg, hogy másokat megfertőzzön a vírus. 
  • Az Egyesült Államokban – ahol a delta-variáns már az esetek körülbelül 83 százalékát okozza – közölt adatok szerint a súlyos betegek 97 százaléka az oltatlanok közül kerül ki.

A legnagyobb veszélyt a világra jelenleg a Delta-variáns jelenti

– mondta Sharon Peacock mikrobiológus a Reutersnek nyilatkozva. Hozzátette: a delta „a legerősebb és a leggyorsabban terjedő variáns”, amely ezidáig kialakult.

Ezerszer annyi vírus az orrban 

Nemrég egy kínai kutatás azt is kimutatta, hogy mi is lehet ennek az oka. Ennek eredménye szerint ugyanis delta variánssal megfertőzött emberek orrában

TÖBB, MINT EZERSZER ANNYI VÍRUS VAN, MINT AZOKÉBAN, AKIKET MÉG 2019 VÉGÉN FERTŐZŐDTEK MEG WUHANBAN A KORONAVÍRUS. 

A tudósok szerint részben ez magyarázhatja azt, hogy miért lehet fertőzőbb a többi változatnál ez a variáns.

Nehéz dolguk lesz a vakcináknak. Azoknak az embereknek, akik be vannak oltva, különösen vigyázniuk kell, hogy ne adják tovább a vírust. 

– mondta erről Eric Topol, a genomika szakértője. 

Carlos del Rio, az Emory University epidemiológus és gyógyszerész szakértője eközben arra emlékeztetett, hogy a vakcinák kifejlesztésével eredetileg a súlyos megbetegedések és a halálozások megelőzése volt a cél. Az oltóanyagok azonban hatékonyabbnak bizonyultak a vártnál és a fertőzés továbbadását is meg tudták akadályozni – egészen addig, amíg meg nem jelentek a variánsok. 

Forrás: https://index.hu/techtud/2021/07/26/a-beoltottak-kozt-is-terjed-es-fertoz-a-delta-varians/