A 400 millió dolláros csapat, amit a saját városa is elüldözne

Nincs új a nap alatt, amikor arról beszélünk, mennyire különbözik a profi csapatsportok lebonyolításának észak-amerikai és európai modellje. A tengerentúlon a major ligák zártak, nincs kiesés vagy feljutás, van alapszakasz és rájátszás, és valamilyen fizetési sapka is. A paritásra törekednek, a transzparencia alapkövetelmény, a sportolók bérét, bónuszait, a szerződések részleteit bárki eléri néhány kattintással. Nincsenek olajsejkek, orosz oligarchák, nincs NER, csak kőkemény üzlet, ahol a teljesítmény sem maradhat el. Nyilván vannak botrányok, a játékosok, edzők, sportvezetők egy része a legkevésbé sem szent, azt azonban talán ki lehet jelenteni, hogy menedzsment szempontjából ez az irány az előremutató. Európában a kosarasok lépték meg először a zárt bajnokság létrehozását az Euroligával, aztán tavaly a futballban is robbant a Szuperliga-bomba, bár ebbe leginkább a merénylők presztízse halt bele.

Persze Észak-Amerikában is vannak rosszul menedzselt csapatok. Több is került már a csőd szélére, a franchise-ok költözése teljesen megszokott, vannak olyanok, amelyeket sosem vetett fel a pénz, és a sikerben sem fürdőztek egyáltalán.

És van az Arizona Coyotes hokicsapata, amely nemcsak az NHL, hanem a kontinens szégyene.

Ami kívülről kicsit olyan, mint a legprolibb kereskedelmi valóságshow-k vagy az éneklős-táncolós kellemetlenkedések: az ember szégyenkezve nézi a vergődést, és egyre inkább képtelen elhinni, hogy ez igaz lehet.

Ez a franchise képes volt arra, hogy Wayne Gretzky megkérdőjelezhetetlen isteni renoméjába repedéseket üssön. Sikerült annyira lejtmenetbe kerülnie, hogy az NHL és Glendale város közbelépése kellett ahhoz, hogy ne szűnjön meg. Aztán azt is elérte, hogy a város kiutálja, valamint az NHL szabályait is megszegte, legutóbb pedig azzal vált közröhej tárgyává, hogy egy olyan csarnokba kényszerül a következő három szezonra, amelynek a befogadóképessége 5000 fő, ami több mint 10 000-rel kevesebb, mint a második legkisebb NHL-es aréna.

Az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején az NHL hatalmas fejlődésnek indult. Wayne Gretzky révén olyan egyéniséget tudott a kirakatba tenni a liga, akihez fogható azelőtt még nem volt – ő lett a hoki első nemzetközi sztárja. Aztán rögtön ott volt a nyomában Mario Lemieux, ráadásul a Vasfüggöny rozsdásodása miatt elkezdtek beszivárogni a csehszlovák és szovjet sztárok is. 1988-ban Gretzky Los Angelesbe került, amivel nemhogy ugrásszerűen megnőtt az NHL népszerűsége az Egyesült Államokban, de szép lassan a súlypont is átkerült oda Kanadából. (1984 és 1993 között mindössze kétszer nem kanadai csapat lett a bajnok, azóta pedig csak amerikai.)

A játékosok fizetése elszabadult, az új franchise-ok gombamód szaporodtak az USA-ban, ráadásul már a Sun Belt régióban is, ahol az emberek csak akkor látnak jeget, ha csinálnak maguknak. 

A KEVÉSBÉ TEHETŐS KANADAI KLUBOK ANYAGI KRÍZISBE KERÜLTEK.

A jelenlegi komisszár, Gary Bettman 1993. február 1-jén foglalta el a vezetői székét, az ő 100%-ban pénzorientált felfogása pedig felgyorsította a folyamatokat. Úgy szórta a csapatokat a déli államoknak, mintha nem lenne holnap, Florida, Kalifornia, Georgia és Tennessee is kapott, míg a nehézséggel küszködő franchise-okat zokszó nélkül elköltöztette. Így járt a Minnesota North Stars (ma Dallas Stars), a Quebec Nordiques (ma Colorado Avalanche), a Winnipeg Jets (ma Arizona Coyotes; nem azonos a most is létező Jetsszel) és a Hartford Whalers (ma Carolina Hurricanes) is.

1996-ban „megszületett” a Phoenix Coyotes a sivatagi éghajlatú Arizona állam legnagyobb városában. Ilyenkor a franchise játékosokkal együtt költözik, és a Jets egyébként nem állt rossz erőkből előtte, igaz, pont a vándorlás előtt elvesztette Teemu Selännét. Ennek ellenére 2002-ig egy év kivételével mindig bejutottak a rájátszásba, azonban az anyagi stabilitás továbbra is hiányzott. Az ezredforduló körül jött még egy tulajdonosváltás, az új körnek pedig tagja volt Gretzky is. A „lakhellyel” is adódtak problémák, a gárda először az NBA-s Phoenix Sunsszal osztozott a csarnokon, amit viszont nem nagyon lehetett optimálisan átalakítani hokipályává.

A kapacitás kevés volt, a bérleti díj viszont sok, már ekkor több millió dolláros mínuszt termelt évente a Coyotes.

A klub átcuccolt a mai nevén Gila River Arenaként ismert komplexumba, ami a szomszédos Glendale városában található. De ez sem oldotta meg a problémákat, az újabb tulajdonosváltás elkerülhetetlen lett. Gretzky megtartotta kisebbségi hányadát, valamint ő volt a sportigazgató is. Aztán 2005 őszén húzott egy merészet, és kinevezte magát vezetőedzőnek, mindenféle tapasztalat hiányában. Négy évig töltötte be ezt a pozíciót, rájátszásba egyszer sem tudta bevinni a csapatot, de legalább élőben láthatta minden idők egyik legszebb gólját az újonc Alekszandr Ovecskintől, aki most éppen az ő gólrekordjára tör.

2009 szeptemberében lemondott, és átadta a helyét Dave Tippettnek, aki egymás után háromszor is playoffba vezette a Coyotest, sőt a harmadik évben a főcsoportdöntőbe is bejutottak, ahol csak a későbbi bajnok Los Angeles Kings tudott elbánni velük.

Mindezt úgy, hogy közben a klub csődközelbe került, a liga pedig már korábban átvette az irányítást felette, mivel fedezte a veszteségeit. Glendale városa is beszállt, azt megakadályozandó, hogy elveszítse a franchise-t.

Hihetetlen vagy sem, de az NHL és a város négy évig nem talált vevőt. Úgy, hogy az amerikai milliárdosok körében az egyik legkelendőbb portéka bármilyen major sportcsapat. Sok jelentkező volt, de mindegyik üzlet kútba esett. Aztán 2013-ban megtört a jég, az RSE nevű vállalat kifizetett 225 millió dollárt a ligának és a városnak. Gyorsan megkezdődött a ráncfelvarrás, 2014-től Phoenix helyett Arizona Coyotes néven folytatta a klub, de volt még néhány csontváz, amely csak ezután esett ki a szekrényből. A keszekusza tulajdonosi viszonyok, titkolt tartozások miatt megint eladó lett a többségi tulajdonrész, amit egy bizonyos Andrew Barroway vásárolt meg 2014 végén, miközben Glendale is berágott a csapatra, ugyanis a gyatra nézőszám miatt a Gila River Arena által generált bevétel (ami a város kasszájába folyt be) jelentősen elmaradt a várakozásoktól.

Barroway rájött, hogy új csarnok után kell néznie, mert a város már nem látja őket szívesen. Nyélbe ütött egy üzletet az Arizona State Universityvel, hogy közös arénát építenek, aminek a része lesz egy 4000 fős pálya, ez lett volna az egyetemé, valamint ezt használta volna edzésekre is a Coyotes. Aztán ez is füstbe ment, mert az egyetem kilépett.

Barroway 2019-ben sokallt be, részvényei többségét eladta Alex Meruelónak.

 És az egész tragikomédia ekkor fordult át totális bohózattá.

A helyzet nemhogy nem stabilizálódott, de egyre rosszabb lett. A fizetések elkezdtek késni, a beszállítók, üzleti partnerek ugyancsak nem kaptak pénzt, és ez már a Covid előtt is rendszeresen előfordult. A The Athletic részletes riportot közölt erről egy évvel ezelőtt, és akkor még nem lehetett tudni a városi tartozásról, ami egy újabb fejezet a Prérifarkasok megtépázott történelemkönyvében – de erről majd később.

2019-ben ugyanis szintén sikerült közröhej tárgyává válniuk. Az egy dolog, hogy 2012 óta képtelenek voltak bejutni a playoffba (a 2020-as, a pandémia miatt rendhagyó lebonyolítású rájátszást most hagyjuk), az egy másik, hogy hálóval sem tudnak nézőt fogni, és úgy is csak félházzal működnek, hogy ingyen osztogatják a jegyeket, valamint a közönség egy részét általában azok képezik, akik az aktuális vendégcsapat szimpatizánsai, és ezek miatt már 15 éve pedzegetik – vagy inkább követelik – a franchise elköltöztetését. Sokan még azt is eltűrik, hogy mivel totálisan versenyképtelenek, az egyetlen koncepciójuk az, hogy más csapatok lerobbant kasszafúróit átveszik a horrorszerződéseikkel együtt, cserébe draftcetliket kapnak, amikkel próbálnak újraépülni. Na de hogy ezeket is eldobják maguktól, mert megszegik annak a ligának a szabályait, amely éveken át eltartotta őket?…

Mint kiderült, illegális erőfelmérőket tartottak éveken át az ifjú amatőröknek, ezzel megpróbáltak információelőnybe kerülni a többi csapathoz képest. Az NHL minden évben rendez az újoncbörze előtt egy ugyanilyen össznépi eseményt, ahol minden fiatal megmutathatja, milyen fizikai állapotban van. De nem, a Coyotes azt gondolta, hogy ezt privátban megteszi.

A klub lebukott, az NHL pedig elvette a 2020-as második és a 2021-es első körös draftcetlijét.

Nesze neked újjáépítés. Elérkezett a 2020-as draft, ahol a csapat csak a 4. kör 111. helyén választhatott először, mivel az első és harmadik körös jogát már korábban eladta. A 111. helyen a csapat annak a Mitchell Millernek a játékjogát foglalta le, akit korábban a fiatalkorúak bírósága elítélt, mivel bebizonyosodott, hogy egy színes bőrű, szellemileg visszamaradott osztálytársát rendszeresen megalázta, fizikailag bántalmazta, valamint rasszista megnyilvánulásokat is tett felé.

Erről minden klubnak volt tudomása, az Arizonának is. Mégis kiválasztotta a 18 éves hátvédet, amivel akkora felháborodást váltott ki az együttes, hogy később inkább lemondott Millerről, azaz érvénytelen volt a drafthúzás.

Ha már a játékoskiválasztást vizsgáljuk, érdemes megnézni, hogy mennyire rosszul működik a klub amatőrmegfigyelési és -fejlesztési részlege.

A 2003-as játékosbörzén 8 ifjút választott a Coyotes. 

Ezt a draftot tartják minden idők egyik, ha nem a legerősebbikének. nekik sikerült 8 olyan játékost elvinniük, akik közül egyik sem játszott soha az NHL-ben.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első és második körben nem volt választási joguk, de ezúttal nem büntetés miatt: az elsőt egy katasztrofális csere keretében elkótyavetyélték (ezt a Philadelphia az olimpiai bajnok és kétszeres Stanley-kupa-győztes Jeff Carter kiválasztására használta fel), és a másodikat is egy cserében herdálták el.

A 2010-es draftjuk hasonlóan gyengén sikerült. Az első körben azt a Brandon Gormley-t húzta a csapat, aki a mostani, ZS kategóriás olimpiai tornán is felsült kanadai válogatottba is csak tartalékként fért be, valamint azt a Mark Visentint, akit 2017 őszén Székesfehérvárról 20 percnyi játék után elkergettek, miután egy harmad alatt öt gólt kapott az EBEL-ben.

Annyira nincs – és nem is volt – éles szemük, hogy az 1996-os költözés óta draftolt játékosok közül mindössze egyetlenegy, Keith Yandle, az idén rekordot döntő Ironman az, aki több mint 1000 mérkőzést játszott az NHL-ben. Pedig van a liga történetében 360 ilyen ember. Na jó, ne legyünk igazságtalanok, ha kiszámoljuk, hogy 1000 meccshez legalább 13 szezon szükséges, akkor vegyük ki a képletből azokat, akiket 2009-ben és azután draftolt a csapat, és csak az 1996–2008-as időszakot vizsgáljuk. 

Nem éppen optimális. Ez a szám egyébként lehetne 2 is, de a 2004-ben az első kör ötödik helyén kiválasztott Blake Wheeler (aki a mostani Winnipeg Jets csapatkapitánya) anno inkább maradt az egyetemen, és alá sem írt, csak hogy ne kelljen itt játszania, és tulajdonképpen Wayne Gretzkynek mondott nemet. De mire is számíthat egy csapat, amelyről immáron 25 éve üvölt a koncepciótlanság?

De vissza a Glendale kontra Coyotes ügyhöz. 2021 decemberében a város hivatalos levélben fenyegette meg a klubot, hogy kizárja a Gila River Arenából, amennyiben nem rendezi több millió dolláros tartozását a város és Arizona állam felé. Kiderült, hogy bérleti díjat és adót sem igazán fizetettek Meruelóék. Másnap persze jött a mosakodó levél, miszerint apró emberi mulasztás okozta a hátralék felhalmozódását (na persze, 2020 óta…), és már ment is a fizetés. Egyébként ez volt az utolsó utáni csepp a két fél konfliktusában, a Coyotes bérleti szerződése ugyanis 2022. június 30-án lejár, a hosszabbításról szóló tárgyalások pedig kudarcba fulladtak, így a csapatnak megint új otthon után kellett néznie.

Ekkor már mindenki, de tényleg mindenki, azaz a helyiek, a játékosok, a többi NHL-klub és minden szurkoló azt hitte, hogy megjelent a fény az alagút végén, és végre Gary Bettman is belátja, hogy az égvilágon semmi értelme ennek a projektnek.

De Bettmant nem olyan fából faragták, aki bármikor is elismerné, hogy hibázott (na jó, talán akkor, amikor az Atlanta Thrasherst elzavarta Winnipegbe 2011-ben). Kijelentette, hogy szó sincs költözésről, a Coyotes marad, ahol van, csak másik csarnokba megy át.

És láss csodát, a héten megszületett a paktum: a közös bizniszből korábban kiugró Arizona State University által önállóan felépített 5000-es „csarnok” lesz a hazai pálya, egészen 2025-ig. Már ha a franchise képes normálisan fizetni a bérleti díjat.

Ennél még a másodosztálynak számító AHL-ben, de még a hierarchiában harmadik ECHL-ben is nagyobb létesítményben játszanak a csapatok, nem is beszélve néhány egyetemi együttesről. A többi NHL-es csarnokhoz képest pedig ez nem más, mint egy istálló.

Bettman és a klub viszont teli szájas mosollyal jelentette be, hogy megvan a megoldás.

A fő okai annak, hogy egy franchise elköltözzön, általában ezek szoktak lenni: kis piac, nézői érdektelenség, rossz viszony a várossal, gyenge szereplés, veszteséges működés, valamint a játékosok sem nagyon szeretnének odaigazolni. Ha ezekből 2-3 egyszerre teljesül, akkor egy idő után a klub szedi a sátorfáját, és keres egy másik várost.

Ha mindezekhez hozzáteszünk néhány hangos és kínos botrányt, valamint egy értelmezhetetlenül inkompetens vezetőséget, akkor megkapjuk az Arizona Coyotest, amely esetében már senki sem érti, mit keresnek még a sivatagban. Már nemcsak a radikális hangok követelik a sóval behintést és a költöztetést, hanem szinte mindenki – beleértve Glendale városának lakóit és talán a játékosokat is.

A Forbes kimutatása szerint a franchise 2021-ben rekordot döntött –33 millió dolláros profitjával.

Persze erre lehetne mondani, hogy betett a koronavírus, és egy ideig zárt kapuk mögött kellett játszaniuk. Ez viszont azért nem állja meg a helyét teljesen, mert a vírus előtt sem járt senki a meccseikre, a mérkőzésnapi bevételük pedig szinte kimutathatatlan volt.

Kicsit olyan, mintha valaki tao-gyorstalpalót tartott volna Gary Bettmannek, sőt még az ideológiát is át tudta adni neki. Ezáltal az NHL-vezér ugyanannyira ragaszkodik ahhoz a lázálomhoz, hogy a sivatag közepén létrehozott hulladéklerakó életképes franchise lesz, mint a magyar politikai elit ahhoz, hogy adómilliárdokból futballeredményeket lehet venni. Bár legalább az itthoni foci olykor-olykor adott egy kis pozitív élményt a szurkolóknak. Jó drága volt ugyan, és ennyi pénzből talán többnek kellett volna kijönnie, de még mindig jobb, mint az arizonai mérleg, ami pontosan 0.

Valami berögzült, hogy ez majd egyszer megint jó lesz, csak éppen senki sem tudja, hogy mitől.

És azt sem, hogy ez Bettmannek miért jó. Hiszen az NHL-ben a fizetési sapka arra hivatott, hogy mindenkinek egyenlő feltételeket biztosítson, ez pedig egyfajta ciklikusságot generál, egy csapat csak szerencsés esetben maradhat egy évtizedig a topon. A posványban viszont bármeddig, és erre az Arizona a legjobb bizonyíték.

Lehet mondani, hogy minek vinni hokit oda, ahol nincs jég, de ha megnézzük, hogy az elmúlt 10 évben a Los Angeles Kings és a Tampa Bay Lightning is 2-2 bajnoki címet nyert, a Florida Panthers és a Vegas Golden Knights pedig jelenleg bivalyerős, akkor máshol kell keresni az okokat.

Amikor Chuck Jones megalkotta a Kengyelfutó Gyalogkakukkot és Vilit, a prérifarkast, senki sem gondolta volna, hogy utóbbi gyakorlatilag tökéletesen megvalósul egy jelenleg 400 millió dollárt érő franchise-ban. Viszont ezekkel a Prérifarkasokkal nemhogy szimpatizálni, de még együtt érezni is nagyon nehéz, mert hús-vér emberek rossz döntései, önzése, kapzsisága és önfejűsége juttatta oda ezt a klubot, hogy havonta ráessen az égből egy ACME-rakéta.

(Borítókép: Wayne Gretzky bejelenti saját maga vezetőedzői kinevezését 2005. augusztus 8-án. Fotó: AFP / Barry Gossage via Getty Images)

Forrás: https://index.hu/sport/jegkorong/2022/02/20/nhl-arizona-coyotes-gary-bettman-glendale-wayne-gretzky/