28 pontos előnyből bukta el a rangadót a New York Knicks

A találkozó hőse a Nets újonca, Cam Thomas volt, aki 21 pontjából 16-ot az utolsó negyedben szerzett.

A Pistons a Boston idegenbeli legyőzésével véget vetett nyolc meccses vereségsorozatának, egyben megszakította ellenfele kilenc összecsapáson át tartó sikerszériáját.

A chicagói DeMar DeRozan 38 pontot szórt a Sacramento Kings ellen, ezzel pedig megdöntötte a legendás Wilt Chamberlain egyik rekordját: ő lett az első olyan játékos, aki sorozatban hét mérkőzésen szerzett legalább 35 pontot ötven százaléknál jobb mezőnymutatóval. Chamberlainnek a hatos sorozat kétszer is sikerült.

 A játéknap rangadóján a nyugati hatodik Denver Nuggets úgy nyert a második Golden State vendégeként, hogy először 14.9 másodperccel a mérkőzés vége előtt vezetett. A Warriors Stephen Curry kétpontosával és büntetőjével 5.9 másodperccel a végső dudaszó előtt újra kétpontos előnyben volt, de Monte Morris 0.2 másodperccel a vége előtt eleresztett sikeres triplájával végül a Denver örülhetett. A Nuggetsben a szerb Nikola Jokic 35 ponttal és 17 lepattanóval dupla duplát ért el.

A Los Angeles Lakers annak ellenére tudta megszakítani három mérkőzéses vereségsorozatát, hogy a Utah Jazz elleni találkozón elveszítette egyik legjobbját, Anthony Davist: a center a második negyedben szenvedett bokasérülést, ami után percekig a pályán ápolták, majd az öltözőbe kísérték. Az átlagban 23,3 pontot és 10,1 lepattanót szerző Davis a mostani szezonban térdpanaszok miatt már 17 mérkőzést volt kénytelen kihagyni, hiányában LeBron James 33 pontjával vezette sikerre az aranysárga-lilákat.

Eredmények:

Orlando Magic–Atlanta Hawks 109–130

Boston Celtics–Detroit Pistons 111–112

Indiana Pacers–Washington Wizards 113–108

New York Knicks–Brooklyn Nets 106–111

Chicago Bulls–Sacramento Kings 125–118

Memphis Grizzlies–Portland Trail Blazers 119–123

Minnesota Timberwolves–Toronto Raptors 91–103

Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 106–114

Phoenix Suns–Houston Rockets 124–121

Golden State Warriors–Denver Nuggets 116–117

Los Angeles Lakers–Utah Jazz 106–101

(via MTI)

(Borítókép: Getty Images)

Forrás: https://index.hu/sport/kosarlabda/2022/02/17/28-pontos-elonybol-bukta-el-a-rangadot-a-new-york-knicks/