190 ezer gyerek táborozik idén, mutatjuk, melyik foglalkozások a legnépszerűbbek

Idén húsz százalékkal magasabb a táborfoglalások száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, ami azt jelenti, hogy több mint 190 ezer gyermek táborozhat legalább egy hetet a vakáció ideje alatt. A nagy érdeklődés annak is betudható, hogy sok szülő a karantén, illetve a digitális oktatás miatt már elhasználta a szabadságát, így most azok is táborba adják a gyereket, akik korábban ezt nem feltétlenül tették.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő május közepén a Kormányinfón jelentette be, hogy június 1-jétől minden tábort meg lehet tartani. A hírnek nemcsak a gyerekek, de a szülők és a táborszervezők is nagyon örültek.

„A bejelentést követően olyan jelentkezési dömping indult el, amit tizennégy év alatt – mióta figyeljük a táborokat – még soha nem láttunk” – mondta az Indexnek Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője

Hosszú a vakáció, összesen tizenegy hét, és a gyermekfelügyelet most minden eddiginél nagyobb gondot okoz a szülőknek. Még ha valakinek van is szabadsága, azt nem feltétlenül adják ki neki, hiszen most végre lehet dolgozni, a cégek behozhatják a járvány okozta lemaradást. Emellett sokan elvesztették a nagyszüleiket, míg más rokonok esetleg olyan egészségügyi állapotban vannak, hogy a kicsik többhetes felügyeletét egész egyszerűen nem tudják vállalni

– mutatta be a nagy érdeklődés hátterét Tóth Béla.

A dömping egyben azt is jelentette, hogy az ár-érték arányban legjobb szolgáltatást nyújtó helyek pillanatok alatt beteltek, de általánosságban elmondható, hogy 80-85 százalékos foglaltság van a táborokban.

Az árak érdemben nem emelkedtek tavalyhoz képest, így egy napközis tábor átlagára országosan 35 ezer forint, míg ez az érték az ottalvós táborok esetében már 56 ezer forint.

Fontos megjegyezni, hogy régiónként akár tízezer forintos különbségek is előfordulhatnak ugyanolyan tábortípus esetén.

Noha többen választanak napközis tábort (55 százalék), mint ottalvós programot, már látszik a visszarendeződés a járvány előtti időszakhoz. A koronavírus előtti időszakban fele-fele arányban választottak gyermekek és szüleik a típusok közül, addig 2020-ban tíz gyermekből hat napközis táborban volt a nyári szünet alatt.

Taborfigyelo 02 Tobben alszanak otthon.png

Továbbra is a sporttáborok a legnépszerűbbek, de szintén sokan keresik a kaland- és angoltáborokat. Újdonság, hogy megjelentek a newtechtáborok, amelyek, haladva a korral, a legmodernebb technológiák használatára tanítják a táborozó gyerekeket, olyanokra, mint például a drónprogramozás, a mesterséges intelligencia, az alkalmazásfejlesztés és az robotika.

Fokozottan figyelnek a gyerekek egészségére

Csakúgy, mint tavaly, idén is mind a napközis, mind az ottalvós táborok esetében kiemelt feladat az egészségügyi előírások betartása és betartatása. Tóth Béla lapunknak arról is mesélt, hogy egy januári felmérésük szerint a táborvezetők nyolcvan százaléka, míg a táborban dolgozók hetven százaléka tervezte magát beoltatni, és ez arány idővel még javult is, a legtöbben pedig már a második oltáson is túl vannak.

Taborfigyelo 05 Taborarak regionkent.png

Ettől függetlenül az alábbi teendőket kell elvégezni a táborszervezőknek és a táborozók szüleinek:

  • Csak egészséges gyerekek és személyzet vehet részt a táborokban, ezt mindenkinek nyilatkozattal kell igazolnia.
  • A tábornyitáskor kötelezően fertőtleníteni kell, a gyerekeknek pedig higiéniás oktatást kell tartani rögtön a kezdéskor.
  • Ha valaki megbetegszik a táborban, el kell különíteni. Az elkülönített gyermek mellé személyzetet kell rendelni, akinek részére a táborszervező kötelessége védőfelszerelést biztosítani.
  • Azokban a táborokban, ahol több mint háromszázan vannak, kötelezően egy orvosnak is kell a helyszínen lennie.

(Borítókép: Gyermekek sárkányhajóznak a zánkai Erzsébet Üdülőközpont és Táborban 2017. július 4-én. Fotó: Varga György / MTI)

Forrás: http://index.hu/belfold/2021/06/26/nyari-szunet-tabor-arak-vakacio-koronavirus-jarvany/